Pénzügy

Fidesz: nincs igaza a Bankszövetségnek

Quaestor(51386112-4edc-4bff-b670-843592523462)(650x433).jpg (Quaestor)
Quaestor(51386112-4edc-4bff-b670-843592523462)(650x433).jpg (Quaestor)

A Fidesz közlése szerint a bankszövetség főtitkárának nyilatkozatával ellentétben a Quaestor-károsultak kártalanítása csak ideiglenes terhet jelent a pénzügyi szektornak, hiszen a kártalanításra megelőlegezett összeget a bankok visszakapják majd a zárolt vagyonokból.

Erre azt követően hívta fel a figyelmet hétfői közleményben a nagyobbik kormánypárt, hogy Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta: a Quaestor-károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás.

A Fidesz rögzítette: a kormánypárt továbbra is azon az állásponton van – és ezért alkotta meg a kártalanítás felgyorsításáról szóló törvényt –, hogy a Quaestor-csoport fiktív kötvényeivel becsapott kisbetéteseket kártalanítani kell.

A törvényben lefektetett feltételekkel a bankok együttműködését kérik a kártalanítás felgyorsításához és a követeléskezelő alap felállításához, hogy a 32 ezer kisbetétesnek ne kelljen éveken át egyénileg pereskednie, és gyorsított eljárással július végéig a pénzükhöz juthassanak – írták.

Kiemelték: az új befektető-védelmi rendszernek, a parlament és a kormány döntéseinek köszönhetően először történik meg a rendszerváltás óta, hogy a mostani felderített pénzügyi csalások – a Buda-Cash-, a Hungária- és a Quaestor-ügy – áldozatai kártérítést kapnak. A szocialista kormányok idején egyetlen bedőlt cég (például Baumag, Hajdú-Bét, Globex) károsultjait sem kártalanították – idézte fel a nagyobbik kormánypárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik