Belföld

Szentendre: az MSZP is megszavazta a hajléktalanok kitiltását

A Jobbik és a Fidesz képviselői mellett egy MSZP-s társuk is megszavazta a hontalanok üldözését célzó javaslatot.

A szentendrei közgyűlés 10 igen szavazattal (MSZP+Jobbik+Fidesz), a Társaság az Élhető Szentendréért két képviselőjének tartózkodása és egy a TESZ képviselője az Együtt tagja Kubatovics Áron helyi képviselő ellenszavazata mellett elfogadta a javaslatot, miszerint a város bizonyos pontjairól tiltsák ki a hajléktalan embereket – írja a Kettős Mérce blog. A hajléktalanok jogaiért küzdő A Város Mindenkié (AVM) csoport tegnap nyílt levélben kérlelte a képviselő-testületet: ne szavazzák meg az indítványt.

Levelükben emlékeztetnek: a hajléktalan emberek hatósági üldözését elítélte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, továbbá számtalan szakmai, egyházi és civil szervezet mind Magyarországon, mind pedig külföldön.

A hajléktalanság kriminalizálása ellenfelszólalt többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociális Munka és Szociálpolitika tanszéke, a Habitat for Humanity magyarországi szervezete, a Szent Egyed katolikus közösség és számos egyházi vezető, a Menhely Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a budapesti hajléktalan-ellátó szervezeteket tömörítő Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, a hajléktalansággal foglalkozó szervezeteket tömörítő (brüsszeli székhelyű) FEANTSA, a Human Rights Watch, az Amnesty International, továbbá az Európai Bizottság és az ENSZ szakértői. Tavaly télen három földrészen 14 városban tiltakoztak civil szervezetek Magyarország külképviseletei előtt a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik