Belföld

Brókerbotrány: kétmilliárdos mentőövet kapnak az önkormányzatok

Tállai András (tállai andrás)
Tállai András (tállai andrás)

Azok a települések, melyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat, a kormánytól kapják meg a beragadt pénzt.

7-10 napon belül megérkezhet az a pénz, melyet a kormány múlt szerdán ítélt meg azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat és a csoport működésképtelenné válása miatt forrásuk ragadt bent. Ezt Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára jelentette be.

Tállai elmondta: a kormány márciusban 244,7 millió forint gyorssegélyt osztott szét annak érdekében, hogy a februári segélyeket, illetményeket, közfoglalkoztatotti béreket időben ki lehessen fizetni. Ezt követően munkacsoport alakult, mely azt javasolta, hogy 84 bajba került önkormányzat azonnali, vissza nem térítendő támogatást kapjon. Ennek keretében összesen 1,92 milliárd forintos kifizetést hagytak jóvá.

Az önkormányzatok a felszámolás napján fennálló számlaegyenlegük összegét visszakapják, azt nem vizsgálták, hogy az adott önkormányzat milyen gazdasági helyzetben van vagy mit finanszíroz a bennragadt forrásból.

A támogatásból nem részesülhetnek ugyanakkor az önkormányzati társulások, az esetükben tovább vizsgálódnak. Az önkormányzati társaságok, egyéb szervezetek, egyházak, alapítványok sem kapnak pénzt a kormányzattól, azokat az Országos Betétbiztosítási Alap 30 millióig kártalanította.

Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára azt mondta: a kormányzat tevékenységének nincs köze a bankcsődökhöz, de az önkormányzatok működésének fenntartása szükségessé tette, hogy az állam beavatkozzon. A támogatást az önkormányzati fejezeti tartalékból biztosítják.

Tállai András a Quaestor miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatokkal kapcsolatban azt mondta: másként gondolkodnak azokról a forrásokról, melyek bankszámlán vannak elhelyezve és a működést biztosítják, mint azokról, amelyeket befektetésként helyeztek el azért, hogy hozamot termeljen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik