Genetikai kapcsolatot talált szexuális bűncselekmények azonos családba tartozó elkövetői között egy kutatás – de a dolog persze távolról sem egyszerű.
Örököljük-e a bűnözésre való hajlamot? Lehetséges-e, hogy egyes bűncselekményekben nem is az elkövető a hibás, hanem a génjei? Szükségszerűen bűnelkövetővé válik-e valaki, ha a génjei arra késztetik? Géntérkép készítésével meg lehet-e majd jósolni bűntényeket?
Ez csak néhány azon kérdések közül, melyeket az új kutatás felvet – írja a Telegraph. Az eredmények azt mutatják, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőinek fiai és férfi testvérei sokkal valószínűbb, hogy hasonló bűntényt követnek el, mint az átlag. A féltestvérek azonban – akik az otthonukat ugyan igen, de a genetikai állományukat nem osztják meg a szexuális bűntények elkövetőivel, sokkal kevésbé valószínű, hogy hasonló tettet követnek el, mint az általános populáció. Úgy tűnik tehát, hogy a természetet, és nem a szocializációt lehet hibáztatni az ilyen bűncselekményekért.
Fotó: Europress
De hogy is van ez pontosan? Azt nyilván nem lehet eltagadni, hogy az új eredmények fontosak és izgalmasak. Azonban nagyon sok, összetett kérdésre kell választ találnunk ahhoz, hogy megtudjuk, pontosan mit is jelentenek.
Például könnyű lenne arra gondolni, hogy megtalálhatjuk a „szexuális bűnözés génjét”, amit aztán valahogy kiiktathatnánk, vagy akár már magzatokban szűrhetnénk a Down-szindrómához hasonlóan. A számok azonban arra nem feltétlenül adnak választ, hogy ki milyen mértékben tehető felelőssé a tetteiért.
A kutatást vezető tudósok kiemelték: nem arról van szó, hogy sikerült izolálni egy bűnös gént, sokkal inkább az történt, hogy megmutatták, a genetika körülbelül negyven százalékkal növeli az ilyen bűncselekmények elkövetésének az esélyét. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy egyetlen gén okozzon ilyesmit. A legtöbb összetett jegyhez hasonlóan egy-egy gén csak kis befolyással van a tényleges személyiségre. Sok génvariáció együttállásáról lehet inkább szó, melyek más kontextusban egyébként lehet, hogy még előnyösnek is számítanának. Például valószínű, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőinek olyan génjei vannak, melyek miatt az átlagosnál nagyobb kockázatot vállalnak. Ezek a gének persze ebben a szövegkörnyezetben veszélyesek, máshol azonban, például a kreatív szakmákban vagy egyes üzleti ágakban kifejezetten innovatív személyiséget eredményezhetnek.
Az sem teljesen pontos, ha azt mondjuk, egyeseknek már születéskor megnövekedett esélye van arra, hogy később szexuális bűncselekményeket kövessenek el. Valójában az a helyzet, hogy a gének magyarázzák az ilyen bűncselekmények egy részét – adott népesség és adott környezet mellett. Azt azonban nem tudjuk, hogy ugyanezek a gének más környezetben mit csinálnának.
Kép: Thinkstock
Itt egy drámai példa. Van egy bizonyos gén, ami a monoamin-oxidáz nevű enzim előállítását szabályozza, és erősen kapcsolódik a kiskorúak fizikai bántalmazásához. Azonban csak olyan férfiakban jön elő a hatása, akik maguk is bántalmazásnak voltak kitéve.
Ráadásul olyanok is vannak, akik hordozzák a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatba hozható géneket, de valójában kevésbé valószínű, hogy ilyesmit követnek el, mint azok, akiben nincsenek ilyen gének. Az új kutatás szerzői jogosan vetik fel, hogy ilyenkor érdemes a veszélyeztetett egyén családi környezetét is vizsgálni. Nem biztos, hogy a gének hordozói valóban bűnözők lesznek, korai közbeavatkozással el lehet kerülni az ilyen fejleményeket. Jelenleg még nem tudjuk, hogy miféle „közbeavatkozás” segíthetne, de lehet, hogy a válasz nagyon is egyszerű (például gyerekre szabott foglalkozás).
Fotó: MTI
Vajon a kutatás nyomán megváltozik az, hogy miként viszonyulunk a szexuális bűncselekmények elkövetőihez? Sokak szerint az eredmények felmentenék a pedofilokat és erőszaktevőket. Ez azonban megint csak az eredmények félreértelmezéséből fakad, hiszen a genetika nem mentség, csak magyarázat. Hiszen minden cselekedetünket befolyásolják ugyan a génjeink, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs uralmunk a tetteink felett. Elképzelhető persze, hogy egyes gének (valószínűleg nagyon enyhe mértékben) csökkent önkontrollt eredményezhetnek, ez azonban még mindig nem ad feloldozást. A szexuális bűncselekmények jó részét egyébként nem is hirtelen felindulásból követik el, hanem bizonyos fokú tervezést igényelnek.
Mindez inkább reményre, mint kétségbeesésre ad okot, hiszen az eredmények azt is mutatják, hogy a genetika ellenére is mindannyian – legalábbis bizonyos mértékben – saját sorsaink kovácsai vagyunk. Az új ismeretek birtokában ez a tanulmány is segíthet abban, hogy jobban tudjuk irányítani a génjeinket.
