Az ügyészség a nőt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettével vádolja – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
A vádirat szerint az egyik internetes portálon tavaly november 21-én jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, mellyel kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a nagyapja tetteihez. Ezenkívül felháborodását fejtette ki a cikk, mint “áskálódás” miatt is.
A vádlott hozzászólásával, az erre irányuló kifejezés használatával, valamint az ezt alátámasztó szófordulatok használatával nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett népirtást hazugságként állította be, annak megtörténtét kétségbe vonta – áll a vádiratban.