Belföld

Besülhet az új pártnapilap terve

napi-gazdasag(210x140).jpg (napi gazdaság)
napi-gazdasag(210x140).jpg (napi gazdaság)

Egyelőre nem ólálkodik Habony Árpád a Napi Gazdaság szerkesztőségében, nyoma sincs az új fideszes közéleti lap elindulásának.

Többször is írtunk róla, hogy új médiabirodalmat épít a Fidesz, miután Orbán Viktor és Simicska Lajos kapcsolata megromlott, így a kormánypárt nem számíthat a Magyar Nemzet és a Hír TV feltétlen támogatására. Simicska lapjánál és tévéjénél rengetegen felmondtak, eközben már kész tényként kezelték, hogy a Századvég-tulajdonban lévő Napi Gazdaságot formálják át fideszes közéleti napilappá, a volt Nemzet-munkatársak részvételével, a jobbos médiaholdingot pedig Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó veszi nevére.

A Heti Válasz két héttel ezelőtti számában már arról írt, hogy napok vannak hátra a bejelentésig, amiből kiderül, milyen új irányt vesz a Napi Gazdaság. A szerkesztőségben azonban – a Hír24 értesülései szerint – semmi nyoma nincs a váltásnak, a gazdasági napilap munkatársait semmilyen konkrét lépésről nem tudták tájékoztatni. Habony Árpád nem ólálkodik a folyosókon – mondta forrásunk, hozzátéve, hogy ugyanúgy dolgoznak, mint eddig.

A Napi Gazdaság még tavaly került a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató kezébe, gazdasági tematikáját azonban megőrizte. Az a lapnál dolgozók számára is kérdés, miért merült fel, hogy a Napi Gazdaságot formálnák át, ha már egyébként is teljesen új szerkesztőgárdáról és új névről is szólnak a tervek. Sokan már azon gondolkodnak, merre tovább, ha az új közéleti lapnál nem lesz szükség a munkájukra, de az új pletykák már arról szólnak, hogy a pártlap terve elhalt, nem lesz belőle semmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik