Belföld

Nyert a HVG a Jézus-címlapos perben

A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete szerint a címlap a politikusok pénzéhségéről szól és nem a Szent Család és a keresztények gúnyolásáról.

Korábban írtunk arról, hogy Gyűlöletbeszéd miatt indított polgári pert a hetilap ellen Ékes Ilona, aki néhány éve betiltotta volna a melegfelvonulást.

Alulírott Ékes Ilona, magyar katolikus, volt országgyűlési képviselő és az ERGO – Európai Regionális Szervezet elnöke arról tájékoztatom a közvéleményt, hogy a keresztény közösség ellen irányuló gyűlöletbeszéd miatt polgári pert indítottam a HVG című hetilap kiadója ellen. A hetilap a tavalyi adventi időszakban Nagy Harácsony felirattal egy Jézus születéséről szóló klasszikus festményt kifigurázó, a vallásos áhítatot a pénzimádattal helyettesítő gúnyrajzot közölt a címlapján. A HVG ezzel a totalitárius diktatúrák vallásellenes propagandáját idéző, indokolatlanul bántó karikatúrával nagy nyilvánosság előtt súlyosan megsértette a különböző keresztény felekezetekhez tartozók emberi méltóságát”.

A mandiner tudósítása szerint a címlap a politikusok pénzéhségéről, harácsolásáról szól, nem vallásgúnyoló, így a Főváros Törvényszék első fokon elutasította Ékes Ilona keresetét, aki korábban fideszes képviselő is volt, Ékes azonban fellebbez.

Kép: MTI / Kallos Bea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik