Belföld

Földalatti vasút járna Ferihegyre

Vasút (vasút)
Vasút (vasút)

Pályaudvar-felújítást, új IC-kocsikat ígér a MÁV – a vezetők szerint javult a gazdálkodás, nőtt az utaslétszám és a színvonal.

Eredményesen gazdálkodó, átlátható vállalatcsoporttá vált a MÁV – mondta Dávid Ilona elnök-vezérigazgató egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen a vasúttársaság helyzetéről.

A fizető utaslétszám 108,1 millióra emelkedett tavaly, a menetdíjakból 36,9 milliárd forint bevétel származott – ezt már Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezére mondta. Szerinte a vasúti fejlesztések is megmutatkoznak az utasszám alakulásában, a felújított székesfehérvári vonalon 7 százalékkal nőtt az utasforgalom, az alacsonyabb színvonalú mellékvonalakon a vasút nem tud versenyben maradni az egyéni közlekedéssel szemben.

A tervek szerint jövőre indul a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsijainak gyártása, a járművek megkapták az összes szükséges engedélyt. Először ötven darabot állítanak elő belföldi és nemzetközi közlekedésre, a hazai sorozatgyártás beindításával 150-200 új munkahelyet hoznak létre – idézte az elhangzottakat az MTI.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a menetrendi pontosság télen eléri a 91 százalékot, nyáron azonban 79 százalékra csökken a meleget kevésbé bíró, korszerűtlen vágányszakaszok miatt.

A következő öt évben 10-10 milliárd forintot szánnának a Nyugati és Keleti pályaudvarok korszerűsítésére. Nagyobb szabású fejlesztésként említették, hogy a kormány tervei közt szereplő ferihegyi gyorsvasutat a MÁV beépítené saját rendszerébe, a Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vasútvonal néhány kilométeres mélyvezetésű kiágazásával érnék el a repülőteret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik