Belföld

Megemelnék a polgármesterek fizetését

A legkisebb települések vezetőinek béremelése 50 százalékos is lehet, amely megterhelheti az önkormányzatokat – írja a Világgazdaság.

Átszabná a kistelepülések polgármestereinek bérezési rendszerét egy fideszes módosító indítvány: Boldog István nemrég beadott javaslata szerint az 500 fő alatti települések vezetői a helyettes államtitkárok alapilletményének nem a 20, hanem a 30 százalékát kapnák, 501 és 1500 lakos között pedig 40-ről 50 százalékra emelkedne a bér. A tízezer fő alatti települések esetében megkülönböztetnék az 1501 és 5000 lakosú, valamint az efölötti kategóriát – utóbbiban 5 százalék emelést javasolva.

Közmunkásbért kapnak

A javaslat a Világgazdaság számításai szerint mintegy 2,5 milliárd forint éves költséggel járna, és a mintegy 3200 önkormányzatból 2266 polgármestert érintene kedvezőbben. A legjobban a legkisebb települések vezetői járnának, ahol a javaslat 50 százalékos béremelésnek felelne meg, míg 25 százalékos növekedést éreznének az 1500-5000 fős települések irányítói.

Jelenleg több száz kistelepülési vezető gyakorlatilag közmunkásbérért dolgozik, ráadásul a polgármesteri fizetéseket a helyi bevételekből vagy a maradék állami támogatásból kell finanszírozni. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke minden emelésnek örül, de úgy véli, a módosító indítvány nem jelent igazi megoldást a problémára.

Az állami finanszírozás jelentős résztét vinné el

Szerinte ugyanis egy 500 fő alatti kistelepülésen, ahol nem vetettek ki helyi adókat, a most javasolt havi 224 ezer forint polgármesteri fizetést nyilvánvalóan csak a feladatok ellátására érkező állami támogatásból lehet finanszírozni, ami 4 millió forint. Ennek az összegnek több mint a felét elvinné a bér.

A TÖOSZ elnöke szerint a polgármesteri bérek összegének be kellene kerülni az önkormányzatok feladatfinanszírozásába, és a települések által fenntartott intézmények számát és feladatait is figyelembe kellene venni a fizetések megállapításakor. Az elnök úgy véli, a legjobb megoldás az eredeti – azaz a 2014-es módosítás előtti – állapot visszaállítása lenne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik