Belföld

Kommunista kérdés dönthet a vasárnapról

thurmer-gyula(210x140).jpg (thürmer gyula)
thurmer-gyula(210x140).jpg (thürmer gyula)

A Magyar Munkáspárt elnöke által a vasárnapi pihenőnapról benyújtott népszavazási kérdésről dönt majd a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Thürmer Gyula április 1-jén beterjesztett kérdése így hangzik: "Egyetért Ön azzal, hogy az alaptörvény biztosítsa a vasárnapi pihenőnaphoz való jogot?"

Az NVB-nek harminc napja van az elbírálásra, vagyis május 1-ig kell arról döntenie, hogy ebben a kérdésben lehet-e országos népszavazást tartani.

Thürmer Gyula április 1-jén egy másik, hasonló témájú kérdést is benyújtott az NVB-nek, ez úgy hangzott: “Egyetért-e Ön azzal, hogy alkotmányos alapjog legyen a vasárnapi pihenőnap”. Ezt a kérdést a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke elutasította, és nem terjesztette az NVB elé.

Pálffy Ilona arra hivatkozott, hogy a Magyar Munkáspárt elnöke még azelőtt nyújtotta be a kérdést, hogy Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke által benyújtott azonos tárgyú kérdésben a Kúria jogerős döntést hozott volna.

A népszavazásról szóló törvény szerint ugyanis egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig.

Pálffy Ilona határozatában az olvasható, hogy Thürmer Gyula a kérdését április 1-jén 10 óra 50 perckor nyújtotta be, Szepessy Zsolt kérdésének hitelesítése ügyében pedig a Kúria április 1-jén 12 óra 11 perckor hozta meg végzését és tette közzé honlapján, vagyis ekkor szűnt meg a kérdés “védettsége”.

Az NVI elnöke ezek alapján – tekintettel arra, hogy a kérdés benyújtásakor még fennállt a korábban benyújtott kérdés “védettsége” – elutasította az aláírásgyűjtő ívet.

Thürmer Gyula azonban április 1-jén az NVI internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint még egy népszavazási kérdést benyújtott, ez pedig úgy hangzik: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az alaptörvény biztosítsa a vasárnapi pihenőnaphoz való jogot?”

Thürmer Gyula ezen kérdésének ügyében az NVI elnöke a törvényes határidőn belül nem hozott elutasító határozatot, így azt minden bizonnyal azt követően nyújtotta be a Magyar Munkáspárt elnöke, hogy megszűnt Szepessy Zsolt kérdésének védettsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik