Belföld

Többet mosolyognak ránk a boltosok

A szépségboltokban mosolyognak a legtöbbet, a közlekedésben dolgozó kiszolgálók valamiért morcosak.

Enyhén javult az ügyfélkiszolgálás színvonala Magyarországon – írja az MTI. A svéd a svéd Better Business World Wide 69 országban 10 ezer próbavásárlást végzett, az eredmények több mint 1,7 millió válasz értékelésével készültek.

Magyarországon a korábbival azonos arányban, a vizsgált esetek 93 százalékában köszöntötték a vevőket az üzletekben, 51 százalékban történt kapcsolt értékesítésre vonatkozó ajánlás, ami 1 százalékkal jobb eredmény a korábbi évhez képest. Jelentősen javult viszont azon kereskedők aránya, akik mosolyogva szolgálják ki a vevőket, 81 százalékra, a korábbi 79-ről.  Világszinten összességében a vásárlók 80 százalékára mosolygott az eladó, 87 százalékukat üdvözölték, de csupán 52 százalék kapott javaslatot egyéb termék vagy szolgáltatás vásárlására – olvasható az összesítésben.


Fotó: MTI / Marjai János

Az idén a mosoly tekintetében Írország lett az első, ahol az eladók 97 százaléka mosolyog munka közben. A második helyen megosztva Görögország és Puerto Rico végzett 93-93 százalékkal. Világszerte átlagosan a legtöbbet az egészségmegőrző és szépségápolási (health & beauty) szektorban mosolyognak, ezen a területen 93 százalékos volt az arány. A legrosszabb eredményt 48 százalékkal a közlekedésben dolgozó kiszolgálók érték el.

Az üdvözlést tekintve a lista élére tizenegy dél-amerikai ország került, közülük több, például Costa Rica, Paraguay és Venezuela, 100 százalékos eredményt ért el. A kapcsolt értékesítés mindig alacsonyabb eredményeket hozott, mint az üdvözlés vagy a mosoly, leggyakrabban, 63 százalékban a vendéglátóiparban ajánl kapcsolódó terméket a szolgáltató, a legrosszabb arányt pedig a szabadidő szektorban mérték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik