Belföld

Kihúzzák a szőnyeget a magánmentők alól

mentő (mentő)
mentő (mentő)

Ha egyszerre több ember van egy rendezvényen, akkor – az előírt szabályozás szerint – a rendezvény gazdája köteles egészségügyi személyzetet is biztosítani, hátha szükség van rá. Ilyen tömegrendezvény lehet a Sziget Fesztivál, vagy akár a Balaton Sound, de egy futóverseny a fővárosban és egy nagyobb politikai tüntetés is. A Sziget Fesztiválra például ezek a szabályok vonatkoznak:

„200 000 fő feletti létszám esetén minden megkezdett 100 000 főnként további egy-egy roham- és egy-egy esetkocsi, valamint két mentőgépkocsi szükséges figyelembe véve azt is, hogy a mentőegységek elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen. Ebben az esetben az egyik rohamkocsi mentőorvosi gépkocsival helyettesíthető.”

Sziget

Tavaly a Szigeten – egy átlag csütörtökön – a napi rekord 85 ezer látogató volt, míg az összlátogatószámot tekintve csúcsot döntöttek: 2014-ben minden eddiginél többen, csaknem 420 ezren szórakoztak az egyhetes rendezvényen.

Eddig az ilyen rendezvényeken magán mentőszolgálatok dolgoztak. Mostantól azonban csak az OMSZ biztosíthat nagyobb rendezvényt.

2. melléklet az 5/2006. (II. 7.) EüM rendelethez

Az OMSZ látja el a) az állami rendezvények,

b) az európai vagy nemzetközi sportrendezvények,

c) az autómotor-, illetve lovassport-rendezvények,

d) az egyidejűleg több helyszínen megvalósuló szabadtéri rendezvények,

e) a kiemelt védelemben részesülő diplomáciai személyek vagy csoportok belföldi látogatását kísérő rendezvények,

f) az előre láthatóan 10 000 fő egyidejű részvételét meghaladó szabadtéri rendezvények,

g) a 2. melléklet 1.6.8. pontja szerinti, mentőhelikopter készenlétét megkövetelő rendezvények,

h) a nemzeti ünnepek, valamint a kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítésének és lebonyolításának rendjéről szóló kormányhatározat szerinti rendezvények egészségügyi biztosítását.

 

Nincs elég orvos 

Egy magán mentőszolgálat biztosítja évek óta a három hét múlva kezdődő Miskolci Rallyt. Azaz biztosította, egészen idáig. A vezetője szerint kérdés, hogyan fog öt mentőorvost kiállítani az OMSZ, amikor a régióban csak három a főállású vonuló orvosok száma. De szerinte más baj is van. Úgy véli, az OMSZ több olyan szolgáltatást nem tud nyújtani, amit a sokéves tapasztalattal rendelkező magáncégek igen. Például egy nemzetközi sportrendezvényen, ha egy sportoló mondjuk egy gumi fáslit szeretne, akkor az ő kollégái tudnak ilyet adni. Nem kötelező a kocsin, de mivel évek óta csinálják, van ilyen a fedélzeten. Az OMSZ-nál nincs rendszeresítve. Mint ahogyan sok más, például speciális fájdalomcsillapítók sincsenek. Csak ami kötelező. Pedig a rendezvénybiztosítás szolgáltatás is. Vagyis fontos az elégedettség.

A kérdések 

Szerettük volna megtudni, hogy miért volt szükség a változtatásra. Az alábbi kérdéseket tettük fel Győrfi Pálnak, az OMSZ szóvivőjének.

Hány autója van most az OMSZ-nak?
Hány autót tud átcsoportosítani az OMSZ egy vidéki nagy létszámú rendezvényre?
Magyarul, van-e elég eszköze az OMSZ-nak a többletfeladatok ellátására?
Mekkora forrása van arra, hogy ezeknek a rendezvényeknek a biztosításához többlet eszközöket szerezzen be?
Ha nem az OMSZ végzi esetleg ezeket a biztosításokat, akkor kinek és milyen feltételekkel adja majd alvállalkozásba?
Hogyan választják ki az esetleges alvállalkozókat?

A válaszok 

Majd’ három napig tartott, amíg az OMSZ válaszolt. Szerintük, „a rendezvénybiztosításra vállalkozó magáncégek sok esetben nem voltak megfelelően felkészülve a feladat ellátására, a tervezés hiányos volt, a helyszíni mentőkapacitás elégtelennek bizonyult, az életmentésben, a sérültek kórházba szállításában az Országos Mentőszolgálatnak kellett segítséget nyújtania”. Vagyis, ha jól értjük, éveken át, „sok esetben” életveszélyben voltak a nagyobb fesztiválokon bulizók. De az OMSZ szerint az is baj, hogy a magán mentőszolgálatok az OMSZ képzett dolgozóit foglalkoztatják az ilyen rendezvények biztosításakor.

Fotó: MTI/Varga György

Kikérem magamnak!

A nekünk nyilatkozó cégvezető szerint ő évek óta magas színvonalon biztosít nagy fesztiválokat, sértő számára, hogy nem végezte volna megfelelően a feladatát és ezért kellett új szabályokat hozni. És valóban, sok kollégája főállásban az OMSZ-nál van. De azért dolgoznak szabadidejükben magáncégeknél, mert nagyon kevés a fizetésük és kénytelenek másodállást vállalni.

Akkor most mennyi? 

Hogy hány autója van most az Országos Mentőszolgálatnak, arra nem kaptunk választ. De arról biztosított minket az OMSZ, hogy van még 200 tartalék autójuk, ami pont elég lesz arra, hogy a Forma-1-től az EFOT-on át a VOLT Fesztiválig, mindenhol helytálljanak úgy, hogy közben nem lesz kevesebb mentő a sürgős esetekhez.
Azt is szerettük volna megtudni, hogy ha esetleg mégsem elég az OMSZ kapacitása, és a szerintük eddig nem jól működő magán mentőszolgálatokat is segítségül kell hívni, mondjuk a Sziget biztosításához, akkor azt milyen feltételekkel és ki pályázhatja meg. Nos, a válaszból pont ez nem derül ki. „Amennyiben külső szolgáltató bevonása szükséges, az érintett szervezettel együttműködési megállapodást kötünk, melynek feltételrendszere garanciát jelent az Országos Mentőszolgálattal egyenlő színvonalú feladatellátásra.”

Jönnek az újak 

Bár az OMSZ évente több alkalommal – legutóbb idén februárban – diadalittasan számolt be mentőautó-átadásokról és beszerzésekről, a közelmúltban számos kritika érte a járműveket, többek között, hogy kevés a számuk, és rossz állapotúak. Nem véletlen, hogy tavaly decemberben – tízről tizenhárom évre – ismét felemelték a mentőautók nyugdíjkorhatárát, mondván, nem sikerül időben pótolni a mentőszolgálatnál az elöregedő mentőautókat. (Az EU szabványa szerint egyébként egy mentőautó legfeljebb hatéves lehet vagy 300 ezer kilométert futhat.)

Hány autója van az OMSZ-nak

A KSH szerint 743 mentőautó lát el szolgálatot Magyarországon (negyedük tíz évnél öregebb), összevetve a 30 évvel ezelőtti adatokkal: akkor 1053 mentőautó futott az utakon, igaz, akkoriban az akut betegellátáson túl, a betegszállítással is az OMSZ foglalkozott.

Néha várni kell 

Tavaly decemberben mintegy fél órát kellett várni a mentőre, mikor egy hajléktalan férfi összeesett Budapest belvárosában a Jászai Mari téren, míg ugyancsak decemberben, a fővárosban egy feltehetően agyvérzéses nő 68 percig feküdt a hideg lépcsőházban, mire a mentők kiértek, addigra viszont már meghalt. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára akkor azt mondta, – bár az OMSZ vizsgálatot indított, és elismerte, hogy mulasztás történt – nincs rendszerszintű gond a mentőszolgálatnál, a biztonságos mentés feltételei adottak, de jövőre azért új mentőkocsik érkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik