Belföld

Brókerbotrány: vallomást tett Tarsoly Csaba

A Quaestor-vezér ügyvédje szerint védence "részletes, hosszú vallomást tett"tett szerdán a rendőrségen.

Papp Gábor ügyvéd egyéb részleteket nem akart elárulni – írja az MTI. Ez Tarsoly második kihallgatása volt a múlt heti gyanúsítotti meghallgatás óta, de múlt héten még nem tett vallomást.

Szerdán derült ki, hogy a hivatalos nyomozati papírok szerint öttől tíz évig terjedő börtönre ítélhetik Tarsoly Csabát. A Heti Válasz szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalának dokumentumai alapján azt írja: eddig 31 olyan magyarországi vállalkozás akadt, melyben a hatóságok elkobozható Tarsoly- vagy Quaestor-üzletrészt találtak.

A Quaestor-cégek mellett olyan, a pénzügyi szektoron kívül tevékenykedő cégek szerepelnek a listán, mint a moszkvai vízumkereskedésben érdekelt Visaworld-Center Kft., a Lágymányosi-hídtól délre lévő ingatlanfejlesztési területet kezelő DunaCity Budapest Kft. vagy a Gát György filmrendező-producerrel és Wolf László OTP-vezérhelyettessel közös Corv-Invest Kft.

Az eljárásról fővárosi főügyész a Klubrádiónak elmondta: eddig 160 milliárd forintnyi vagyont sikerült lefoglalni a Quaestor-ügyben, míg a feljelentés 150 milliárd forintról szól. További részletek említése nélkül Ibolya Tibor azt közölte, folyószámlák, értékpapírok, cégrészesedések, ingatlanok és ingóságok formájában sikerült lefoglalni ezt az értéket.

A bizonyítást nagyban nehezíti, hogy a tranzakciókat kezelő rendszer manipulálható, a Kelernél lévő gyűjtőszámlák adatait nem lehet személyre lebontani, így értékpapírkód alapján kell majd elvégezni a munkát. Szerinte az eredmények ellenére nem lesz rövid az eljárás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik