Belföld

A Jobbik nem tud a Kovács Béla elleni vizsgálatról

Kovacs-Bela(650x433).jpg (Kovács Béla)
Kovacs-Bela(650x433).jpg (Kovács Béla)

Sem a pártnak, sem az európai parlamenti képviselőnek nincs tudomása arról, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) vizsgálatot folytatna a politikus ellen – közölte a Jobbik szóvivője.

Mirkóczki Ádám szerint legjobb tudomása szerint Kovács Béla vagy más EP-képviselőjük semmiféle visszaélést nem követett el. “Ha bebizonyosodik, hogy valami mégsem stimmelt, és valami szabályszegés történt”, akkor a törvény ereje sújtson le az érintett politikusra – fogalmazott Mirkóczki Ádám.

Utalva az MSZP ezt érintő bírálatára, megjegyezte: az MSZP foglalkozzon saját magával, például azzal, hogy Szanyi Tibor egyik rokonát vitte ki munkatársnak, hogy “hadd maradjon családban a közpénz”.

Arra a kérdésre, hogy előfordulhatott-e, hogy Kovács Béla Brüsszelben jelentette be munkatársát, aki közben Budapesten volt, azt felelte: nem ismeri, hogy az EP-képviselők hogyan kötelesek bejelenteni munkatársaikat, de bevett dolog, hogy egyesek az anyaországban, mások Brüsszelben vagy Strasbourgban végzik munkájukat, így nem tudja, mi a jogellenes ebben.

Az Origo előzőleg arról írt, hogy vizsgálatot indított az OLAF Kovács Béla jelenlegi és Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő ellen. A hírportál azt írta: alkalmazottakkal és látogatókkal kapcsolatos visszaélésekkel, csalással gyanúsítják őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik