Belföld

Így próbálja lerázni magáról a Quaestor-botrányt a Fidesz

Rogan-Antal(210x140).jpg (Rogán Antal)
Rogan-Antal(210x140).jpg (Rogán Antal)

Elkészült a kommunikációs mesterterv, sündörgéssel és nyalakodással, elmúltnyolcévvel, valamint keményen dolgozó kisemberekkel.

A Fidesz nagyon nem akarja, hogy rájuk ragadjon a Quaestor bedőlése és hozzájuk kössék Tarsoly Csabát, ezért a kormánypárt hétfő délelőtti frakcióülésén is az volt a téma, hogy hogyan kommunikálják az ügyet – írja a VS.hu.

A portál információi szerint Rogán Antal azt mondta a zárt ülésen, hogy „a sajtónak köszönhetően a botrány kezd ráragadni a Fideszre”. Tarsoly Csabának semmi köze a Fideszhez – jelentette ki a frakcióvezető és azt javasolta a képviselőknek, hogy Lázár János mondatait idézzék, miszerint a „Tarsoly Csaba-féle pénzemberek világszerte sündörögnek és nyalakodnak”. Az eligazítás szerint a fideszes képviselők visszamutogathatnak az „elmúltnyolcévre” is: Rogán emlékeztette a képviselőket arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a Gyurcsány által kinevezett Erős János vezetésének idején adott 17 milliárd forintos hitelt a Quaestornak.

Rogán azt is kérte a képviselőktől, hogy kommunikálják azt, hogy a Quaestor a pénzügyi felügyelet ellenőrzése miatt bukott le, a felügyeletet pedig az Orbán-kormány erősítette meg. Azt is javasolta, hogy a kormánypárti képviselők megszólalásaikban ne Quaestor-, hanem brókerbotrányról beszéljenek. A Fidesz kommunikációjának fontos része, hogy a kormány a „keményen dolgozó kisemberek” pénzét próbálja visszaszerezni és név szerint is keményen neki fognak menni azoknak az ellenzéki képviselőknek, akik nem szavazzák meg a múlt héten beterjesztett brókertörvényt.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik