Belföld

Közös képzéseket indíthatnak az egyetemek

egyetemista(2)(1)(960x640).jpg (egyetem, egyetemista, )
egyetemista(2)(1)(960x640).jpg (egyetem, egyetemista, )

Kész az új felsőoktatási törvénytervezet, még a héten benyújtják. Csökkennek a szakok, kötelező lesz a nyelvvizsga.

Elkészült a felsőoktatási törvény módosításának tervezete, amelyben többek között újraszabályoznák az intézmények vagyongazdálkodását, és lehetővé tennék az egyetemeknek a közös képzések indítását, írja a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a tervezetet a héten, az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) belül kezdik el egyeztetni, majd április közepén véglegesíti a Felsőoktatási Kerekasztal, így még június közepe előtt elfogadhatja azt az Országgyűlés.

Azt is elmondta, hogy a módosítás alapján speciális kompetenciatesztet iratnak majd a hallgatókkal a képzés elején és végén, hogy láthatóvá váljon a fejlődésük.
Újraszabályoznák az államilag támogatott és önköltséges helyek közötti átsorolást, és rendeletben írnák elő, hogy 2020 után ne lehessen felvételizni középfokú nyelvvizsga nélkül – mondta Maruzsa Zoltán.

A jövőben kétfajta alapvető intézménytípust különítenének el, az egyetemet és az alkalmazott tudományok egyetemét, illetve létrehozzák a közösségi főiskolát, amely csak infrastruktúrát biztosítana más intézmények képzéseihez.
Csökkentik a szakok számát is, 2020-ra a 2013-asnál 15 százalékkal kevesebb, 9122 képzés marad majd a palettán a tervezet szerint – mondta a helyettes államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik