Belföld

Áder megdicsérte a Németh-kormányt

áder jános (áder jános)
áder jános (áder jános)

A köztársasági elnök a hévizi tó megmentéséről szóló döntés miatt említette meg, mint pozitív példát arra, amikor "a politikai nézetkülönbségeket félretéve" védjük a természetet.

Közös a felelősségünk azért, hogy Magyarország továbbra is a vizek országa legyen, hogy mindannyian védjük természetes vízkincseinket – jelentette ki Áder János vasárnap Hévízen. A köztársasági elnök a víz világnapja alkalmából látogatott el az egykori nyirádi bauxitbánya egyik külszíni fejtéséhez, a Darvas-tó kiapadt medréhez, majd innen Hévízre utazott.

Látogatása összefoglalásaként egyebek mellett arról beszélt újságíróknak, hogy a vízkincs megőrzése a világban egyre nagyobb problémákat okoz, leginkább Ázsiában, a fejlődő országokban, ahol nemcsak a szennyvízkezelés, hanem a megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvíz is hiányzik, és ez több mint kétmilliárd ember életét nehezíti meg nap mint nap.

“Örüljünk, hogy Magyarországon ilyen problémával nem kell küszködnünk” – mondta az államfő. Ugyanakkor megjegyezte azt is, mindenkinek dolgoznia kell azért, hogy ez így is maradjon a következő évtizedekben, hogy ezt a természeti adottságot megőrizzük és továbbadjuk gyermekeinknek.

Felidézte, hogy 26 évvel ezelőtt “néhány bátor ember” kezdeményezte a hévízi tó megmentését, a nyirádi bauxitbányászat és az azzal járó karsztvízszivattyúzás leállítását követelve. “Ha nem kapaszkodnak össze, politikai nézetkülönbségeket félretéve, ha nem tettek volna meg mindent azért, hogy a hévízi tó megmaradjon”, akkor valószínűleg eltűnt volna a víz, megszűnt volna a gyógyforrás.

Az államfő kiemelte, hogy akkoriban teljes összefogás mutatkozott a tó megmentéséért, és az országos hírt jelentő megmozdulások még Nagy Imre újratemetése előtt, olyan időszakban történtek, amikor sok politikai kérdés még nyitott volt. A Németh-kormány azonban – vállalva a negatív következményeket is – döntött a bauxitbányászat leállításáról, ezzel pedig a tó megmentéséről.

Áder János köztársasági elnök a sajtónak nyilatkozik a Hévízi Tófürdőnél
 Fotó: MTI / Varga György

Ami az 1989 előtti évtizedekben történt, “az jó példája az emberi önhittségnek, nagyravágyásnak, a természettel szembeni alázat hiányának” – hangsúlyozta Áder János. Példaként említette, hogy a bauxitbányászat idején egyetlen köbméter érc kitermeléséhez 200 köbméter vizet kellett kiemelni, ami nemcsak a hévízi tavat illetően, hanem a bányászat mintegy 60 kilométeres sugarú térségében is óriási károkat okozott.

“Ha nem vesszük figyelembe a természet jelzéseit, akkor folyamatosan rossz döntéseket hozunk, és annak az árát nekünk kell megfizetnünk vagy a gyermekeinknek” – mondta a köztársasági elnök. Igaz ez a vízbázisvédelemre, a termálvizek és a vízminőség védelmére, illetve a szennyvízkezelésre is. Dicsérte ugyanakkor azt a hozzáállást, hogy Hévízen és térségében a gyógyturizmus profitszempontjait alárendelik a környezeti fenntarthatóság szempontjainak, vagyis a környezet védelme a lényeg.

Áder János a hévízi tófürdőnél tett nyilatkozatát megelőzően az egykori bauxitbányászat máig ható kedvezőtlen következményeit taglaló kerekasztal-beszélgetésen vett részt. Mások mellett Papp Gábor polgármesterrel (Fidesz-KDNP), Juhász Árpád geológussal, Gyarmati József nyugalmazott főorvossal – az 1989-ben alakult Hévízi Tóvédő Egyesület elnökével -, illetve Kvarda Attilával, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház igazgatójával felidézték a 26 évvel ezelőtti demonstrációt és annak hatásait.

Gyarmati József a veszélybe került tó érdekében történt összefogással kapcsolatban felidézte, hogy váratlan volt számukra is az a hatalmas publicitás, amelyet a tiltakozások kiváltottak. Ezek után pedig sem a helyi és országos politika, de még a Magyar Alumínium Tröszt részéről sem tapasztaltak ellenállást, a legkiválóbb szakértők is melléjük álltak, még a Magyar Tudományos Akadémia addig titkosított jelentéseit is sikerült nyilvánossá tenni. A bakonyi bauxitbányászat leállítása után pedig mintaszerűen tették rendbe az elhagyott bányaterületeket, és csupán néhány, az ivóvízellátást szolgáló kút maradt azóta is működésben, a hévízi tó így ismét magához tért – foglalta össze a nyugalmazott főorvos.

(FOTÓ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik