Belföld

Jogerősen nyert a BKK a Skoda ellen

A másodfokú ítélet értelmében a közlekedési cég jogszerűen döntött a spanyol CAF mellett a villamostenderen.

A jogerős ítélet szerint a BKK a Ganz-Skoda ajánlatának mindhárom érvénytelenségi okát megalapozottan és jogszerűen állapította meg, a közbeszerzési eljárás és az annak eredményeként meghozott döntés megfelel a közbeszerzési törvényeknek – derül ki a BKK csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Az eljárásban a BKK a CAF-ot hirdette ki győztesnek a villamostenderen, a Ganz-Skoda ajánlatát pedig érvénytelennek minősítette többszöri hiánypótlás után. Ezt a cseh gyártó – amely alvállalkozóként indult a tenderen – megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDB), a grémium pedig megsemmisítette a BKK határozatát és hiánypótlást írt elő. Tavaly októberében ezt a döntést felülbírálta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, és kimondta, hogy a BKK megalapozottan hirdette ki az eredményt. Másodfokú döntésében a Fővárosi Törvényszék most ugyanezt állapította meg.

A BKK közben ismét megvizsgálta az ajánlatokat és újból a CAF-ot hirdette ki győztesnek, ezt a Skoda újra megtámadta, de a KDB ezt már elutasította, a BKK így tavaly március 5-én aláírhatta a szerződést a spanyol gyártóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik