Belföld

Nem mond le Gőgös a parlamenti „lövöldözés” miatt

Gőgös lő (gőgös zoltán, )
Gőgös lő (gőgös zoltán, )

Bocsánatot kér a „szerencsétlen mozdulatáért", de nem tesz eleget a Jobbik kérésének.

A Jobbik szerdán lemondásra szólította fel az MSZP-s Gőgös Zoltánt, amiért a politikus a parlament előző napi ülésén kezével lövést imitált.

Szilágyi György, jobbikos képviselő az ügyben sajtótájékoztatót is tartott, ahol az MSZP sajátos demokrácia-felfogásáról beszélt, amire szerinte az az ügy mutatott rá: “ha egyetértesz velem, akkor demokrata vagy, ha nem, akkor jön az akasztás, a lövetés, a tűzparancs”. Úgy vélte Gőgös Zoltán félre nem érthető mozdulatot tett a Jobbik képviselői felé, ezt követően pedig hazudott az újságíróknak.

 
MTI / Kovács Tamás 

Gőgös Zoltán megismételte a keddi Facebook-posztjában közzétetteket, hogy bocsánatot kér azoktól, akiket ezzel a szerencsétlen mozdulattal megsértett. Mint mondta, nagyon heves vita folyt a Quaestor-ügyben, a mozdulat azonban “egyáltalán nem személyre irányult”, hanem arra, hogy most már be kellene fejezni a hazudozást. “Azt, hogy ezt a Jobbik miért vette magára egy Quaestor-vitában, azt meg kérdezzék meg tőlük” – fogalmazott.

Gőgös Zoltán az ügyet lezártnak tekinti, és közölte, nem mond le parlamenti mandátumáról. Megjegyezte azt is, a történtekért “rendes fejmosást kapott” a feleségétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik