Belföld

Két hónapos alkudozás után váltották le az RTL vezérét

Az afrikai térség irányítását akarták Dirk Gerkensre bízni, de a tévétársaság vezérigazgatója nem fogadta el az ajánlatot. Az RTL vezérének menesztése hónapokkal ezelőtt felmerült.

Dirk Gerkens úgy érzi, cserbenhagyta a cége, a hvg.hu forrásai szerint a vezérigazgató leárulózta azon kollégáit, akiket korábban ő nevezett ki, emelt pozícióba. A hírportál úgy tudja, Gerkensszel jóval a kormány-RTL tárgyalások novemberi kezdése után két hónappal közölték, hogy nem folytathatja.

Úgy tudni, Gerkens meg van győződve, hogy távozása a kormány és az RTL közötti megegyezés feltétele volt. Ezt mind a csatornánál, mind a Fidesznél cáfolták a tárgyalásokra rálátó források. “Többen is azt állították, az RTL volt vezére túl szoros kapcsolatot ápolt a miniszterelnökkel szembekerült Simicska Lajossal és üzlettársaival” – írja a lap.

Gerkensnek nem csak az afrikai posztot ajánlották fel a cikk szerint, legalább egy hónapig alkudoztak Rudassal. Az édesanyja révén spanyol származású Gerkens állítólag Spanyolországba költözik. Az RTL Magyarország volt vezetője korábban jelezte, hogy fenyegetések érik, ezért külföldre költöztette családját.

Dirk Gerkens menesztését kedden jelentette be a csatorna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik