„Szerintem azt a foltot a kivetítőn félre fogják érteni az emberek ebben a zűrzavaros időszakban” – írta a képhez egy kommentelő.
Korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszter (balról az ötödik) azt mondta, legkorábban a mai kormányülésen tesz konkrét javaslatot a reklámadótörvény módosítására. A parlament gazdasági bizottságának ülésén Lázár János közölte: Brüsszel csak néhány hetet adott a változtatásokra, amelyek visszamenőleges hatálya miatt a már beszedett adót az államnak vissza kell fizetni, csak az RTL Klubnak 5 milliárd forintot. A kabinet olyan megoldást keres, amellyel az idei költségvetésbe befolyik a betervezett 6,6 milliárd forint, de nem roppantja össze a sok ezer hazai kis céget. A gazdasági bizottság korábbi ülésén a miniszter az ellenzéki képviselők felvetésére, hogy nem is kellene a reklámadós pénz, ha az évi 80 milliárdból gazdálkodó állami média kevesebbet kapna, elismerte, hogy a 80, „valóban sok”. Lázár János azt ígérte, ha az MTVA költségvetésére vonatkozó módosítót nyújt be az ellenzék, azt támogatni fogja.