Belföld

Rzeczpospolita: zsarolhatók a magyar politikusok

simicska (simicska)
simicska (simicska)

A lengyel napilap szerint a "tökéletlen magyarországi átvilágítás" is hozzájárul ahhoz, hogy sakkban lehet tartani a vezetőket. A Simicska-háborút pedig előre jelezte a fiatal farkasok előretörése.

A szerző kiemelte: Simicska Lajos nagyvállalkozó Orbán Viktor állítólagos – a miniszterelnök által cáfolt – ügynökmúltjáról szóló interjúban azt sugallta, Orbánnak a Moszkva iránt az utóbbi időben tanúsított túlságosan engedékeny magatartása hátterében az állhat, hogy az oroszok kezében a magyar politikusok számára kínos dokumentumok lehetnek.

A lap emlékeztetett Németh Miklós volt miniszterelnök tavalyi nyilatkozatára, amely szerint a rendszerváltás előtti utolsó hónapokban az oroszok tonnaszámra vitték ki a magyar titkosszolgálati dokumentumokat, hogy azokat később politikai célokra felhasználhassák. A magyar politikusok zsarolhatóságához azonban a “tökéletlen magyarországi átvilágítás” is hozzájárul – írta.

Azt, hogy Orbán régi barátja eltávolítása mellett döntött, már egy ideje jelezte “az új oligarchák szerepére pályázó fiatal farkasok” megjelenése a miniszterelnök környezetében – írta a szerző, megjegyezve, hogy a kormányfő nyilatkozatban ismételte meg korábbi közlését, amely szerint a kommunista hatóságok megpróbálták őt együttműködésre bírni, de ő ezt visszautasította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik