Belföld

Nemzetközi szinten is túlterheltek a magyar diákok

A házi feladatra fordított idő 6,2 órát tesz ki, amely az OECD-országok között az ötödik legmagasabb érték – írja a Magyar Nemzet. A heti óraszám is igen magas.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felmérése szerint a 29 mért ország közül Magyarországon fordítják az ötödik legtöbb időt a leckére a gyerekek. A 15 éves magyar diákok átlagosan heti 6,2 órát töltenek házi feladatok írásával, ami jóval magasabb a 4,9 órás OECD-átlagnál – írja a Magyar Nemzet.

Nemcsak a házi feladatok mennyisége okozhat problémát a gyerekeknek, de a kötelező óraszámok is magasak a magyar köznevelésben – mondta a lapnak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke. A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója szerint az új kerettantervek és a mindennapos testnevelés bevezetése által érintett évfolyamokon gyakran heti 36 órát tesznek ki a kötelező iskolai feladatok, sőt olykor ennél többet is.

Ha a tagozatos oktatás miatt bizonyos tárgyakat emelt óraszámban tanítanak, nem ritka, hogy egy tizedikes gyereknek 38-40 órányi rendszeres kötelező feladata van hetente. Sok iskolában az ebédeltetésre sincs elég idő, van, ahol a gyerekek délután fél négykor jutnak leghamarabb ételhez – jelezte az NPK elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik