Belföld

Lázár lemondatná az elítélt Lungo Drom-politikust

Közigazgatási eljárás keretében intézkedik Lázár János, hogy megszűnjön a képviselői mandátuma annak a szekszárdi roma politikusnak, akit a jogerősen elítélt a bíróság, mégis betölti pozícióját.

Sárközi János József a helyi szekszárdi roma önkormányzat Lungo Drom-os elnöke volt, akit befolyással üzérkedés miatt 1 év 8 hónap letöltendő börtönre ítélt jogerősen a bíróság. Az ügyben bebizonyosodott, hogy Sárközi János József önkormányzati szükséglakások kiutalásával élt vissza. Bár az ítélet megszületett, március elején Sárközit megerősítette tisztségében a szekszárdi testület, amegyei kormányhivatal pedig nem tett semmit az ügyben. Mindezt Harangozó Tamás MSZP-s képviselő idézte fel a parlamentben, és azt kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, mit tesz ez ügyben – olvasható a hvg.hu-n.

De a szocialista politikus egy másik, szintén a Fideszhez köthető városvezető esetében is kérdezett. Pusztaföldvár fideszes polgármesterét pénzbírságra ítélték egy túlárazott beruházás ügyében. A polgármester azt mondta, hogy ő már az elsőfokú ítélet után lemondott volna a város vezetéséről, de a kormányhivatal vezetője arra biztatta, hogy maradjon.

Lázár János a kérdésre válaszolva egyrészt az mondta, Harangozó Tamásnak jó pár dologban igaza van, másrészt megígérte, amint megérkeznek a Miniszterelnökséghez a Sárközi elítélésével és újraválasztásával kapcsolatos iratok, közigazgatási eljárás keretébenintézkednek a képviselői és az elnöki mandátumai megszüntetéséről.

A pusztaföldvári esetben nem letöltendő szabadságvesztésre, hanem pénzbírságra ítélték a polgármestert, és a törvény szerint a kormányhivatal csak szabadságvesztés esetében léphet közbe. Lázár ugyanakkor azt ígérte, meg fogja vizsgálni, hogy tárcájának milyen törvényes lehetősége van a beavatkozása. A miniszter magánvéleménye, hogy a pénzbírsággal sújtott pusztafödvári polgármester méltatlanná vált hivatal betöltésére, és le kellene mondania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik