Belföld

Elstartolt a nagy húsvéti élelmiszer-ellenőrzés

A tavaszi idényhez és a Húsvéti ünnepekhez kapcsolódó termékeket április 6-áig vizsgálják a szakemberek.

A mintegy egy hónapos időszakban – a NÉBIH koordinálásával – a gasztronómiai hagyományoknak megfelelő termékekre fókuszál az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság. Az ellenőrzéssorozat az élelmiszer-előállítókat és forgalmazókat egyaránt érinti – fogalmaz közleményében a Földművelésügyi Minisztérium.

Mint írják, bár az emberek többségének a tojás és a sonka jut eszébe, ennél jóval szélesebb területet vizsgál ilyenkor a hatóság, például a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, de a borászati és egyéb alkoholos termékek is górcső alá kerülnek. Zsigó Róbert államtitkár elmondta: ritkán esik szó róla, de ebben az időszakban megsokasodnak az élőállat, elsősorban a nyúl és a bárány szállítások is, amit szintén szigorúan vizsgálnak a szakemberek.

A hatóság többek között kiemelt figyelmet fordít a tojások jelölésére, hogy a származási hely a vásárlók számára egyértelműen azonosítható legyen. A magyar eredetűként jelölt zöldség-gyümölcs esetében is fokozott hangsúlyt kap a termékek származásának ellenőrzése.

A közlemény szerint a transzzsírsav tartalmú alapanyagokat felhasználó élelmiszer-előállító vállalkozásoknál az ezzel kapcsolatos nyilvántartások vizsgálatára is sor kerül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik