Belföld

Ökotárs: a bíróság nem Csepreghynek adott igazat

A civilszervezetet gittegyletező miniszterelnökségi helyettes államtitkár - az Ökotárs szerint - azt a látszatot keltette, mintha őt igazolta volna a bíróság, miközben csak elfogadta, hogy a politikus egy véleményt fogalmazott meg.

Az Ökotárs Alapítvány azért indított pert a Miniszterelnökség államtitkára ellen, mert múlt tavasszal Csepreghy Nándor a következő kijelentést tette: „Sem Norvégiának, sem Magyarországnak nem érdeke, hogy “párthoz kötődő, szélhámos gittegyletek” kezeljék a norvég alap nyújtotta támogatást, ezért az államra bíznák annak kezelését”.

Az Ökotárs Alapítvány szerint a Csepreghy Nándor keddi nyilatkozata azt sejteti, hogy a bíróság igazat adott volna az államtitkárnak. Ezzel szemben a valóság az, hogy a bíróság nem vizsgálta az állítások ténybeli alapját – derül ki a civilszervezet közleményéből.

A bíróság szerintük a döntésében véleményként kezelte az elhangzottakat, azok ténybeli megalapozottságát ezért is nem vizsgálta, a bíróságnak nem feladata közéleti vitában a vélemények ütköztetésénél a ténybeli alapot vizsgálni és azt eldönteni.

Az Ökotárs mindemellett fellebbez a döntéssel szemben, álláspontjuk szerint ugyanis az államtitkár kijelentései – akár véleményt fogalmazott meg, akár nem – egy politikai rágalomhadjárat részét képezik, és súlyosan sértik az Ökotársat. Ráadásul az állítás tényszerűen sem állja meg a helyét. A Norvég Civil Támogatási Alap félidős jelentése ugyanis megállapítja az Ökotárs vezette konzorciumról, hogy az kiváló munkát végzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik