Belföld

Milliós ösztöndíjak az ELTE-n

elte(210x140).jpg (elte, )
elte(210x140).jpg (elte, )

A diákok támogatását célzó ösztöndíjak sok esetben nem a megfelelő helyre érkeztek - derítette ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.

Számos szabálytalanságot tárt fel a hallgatói juttatások vizsgálatakor egyes ösztöndíjak odaítélésével kapcsolatban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), az egy hallgatónak kifizetett ösztöndíjak összege pár ezer forinttól egy-másfél millióig terjedt – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap közlése szerint a 2009 és 2012 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzésből kiderül: az ELTE pénzügyi helyzete a költségvetési támogatás 1,4 milliárdos csökkenése és a 3,6 milliárdos zárolás ellenére is stabil volt. A diákok támogatását célzó ösztöndíjak viszont sok esetben nem a megfelelő helyre érkeztek.

A tudományos ösztöndíjakat például a vonatkozó kormányrendelet előírása ellenére nem pályázati úton ítélték oda, a kiutalt sport-, kulturális, illetve közéleti ösztöndíjakat pedig egyes esetekben továbbutalták az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara alapítványának, vagy épp rendezvényszervezésre fordították. 

A Magyar Nemzet azt írta: előfordult olyan is, hogy oktatói díjazást fizettek ki az amúgy diákoknak járó tudományos ösztöndíjkeretből. Két HÖK-ös tisztségviselőt úgy részesítettek ösztöndíjban, hogy a pályázat célja valójában a gólyatábori költségek támogatása volt. A lap szerint akadt olyan hallgató, akinek a tiszteletdíja vándorolt az említett alapítványi számlára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik