Február egyik leghidegebb reggelén csak a legelszántabbak merészkednek a Római-partra. Kánya Tamás szinte minden napját a Dunánál tölti, de ezt a délelőttöt kihagyta volna, ha nem ekkorra beszélünk meg találkozót a kövekből, uszadékfákból komponált alkotásainál. A jeges szélben vacogva gyönyörködünk a római-parti kőkertként ismert szabadtéri kiállításban.
Kánya Tamás biciklijét letámasztja és lelkesen mesél pár hete épített művéről.
A tavalyi nagyobb volt, de azt már elvitte a víz. Elsőre én nem tudtam, hogy mit csinálok, csak úgy építgettem. Egy hónap múlva mondta egy lány, hogy imádja ezt a ‘landart’-ot. Akkor hallottam erről először, így tudtam meg, hogy ez egy létező művészet. Az első napokban, amikor csak pár szobor állt, valaki egy kockás lapra ráírta, hogy hű, de tetszik, gratulálok! Nem vittem haza a papírt. Három nap múlva jártam kint újra, addigra teleírták mindkét oldalát gratulációkkal. Annyira lelkesített, hogy elkezdtem újabb és újabb tornyokat építeni.
Minden arra járó megcsodálta Tamás alkotásait. Egyszer egy profi fotós tévedt oda, ő nevezte el kőkertnek a Duna-parti építményeket. Képei aztán terjedtek a neten, és kezdtek sokasodni a látogatók.
Ijesztő tömeg
Legnagyobb meglepetésünkre most a csípős hidegben is szállingóznak emberek és fotóznak. Egy apró testű kutya épp előttünk ugrik fel egy kőre, gazdája zavartan tessékeli le, nehogy tönkretegyen valamit. Kiderült, hogy az előző esti híradó nyomán jönnek még ilyenkor is érdeklődők. A tavalyi alkotás is azután lett igazán népszerű, miután bemutatták a tévében, elözönlötték az emberek a partszakaszt.
Amikor messziről megláttam, mekkora tömeg van a kövek körül, nagyon megijedtem. Azt hittem, baleset történt.
Volt hétvége,hogy 1500-2000 ember fordult meg naponta, óvodások, diákok is jöttek csoportosan, és sokan vidékről utaztak ezért a különleges látványért.
A nagy érdeklődés kicsit megviselte akkor az alkotásokat, a tömegben több kő leesett vagy elcsúszott a helyéről. Noha a lapokban ez úgy jelent meg, mintha szándékosan tették volna tönkre a kőkertet, Tamás azt mondja, inkább csak túlzott lelkesedésről, figyelmetlenségről volt szó. A károkat, veszélyeket csökkentendő írt is egy kis útmutatót a látogatóknak. Figyelmeztette őket, hogy ezek labilis építmények, nem veszélytelen közöttük mozogni. Mivel az ilyen kiállításokhoz nincsenek hozzászokva az emberek, azt is kérnie kellett, ne vegyen el senki követ az oszlopokról és ne is tegyen hozzá, mert elveszti az egyensúlyát és összedől.
A múzeumba sem megyünk ecsettel, hogy hozzáfessünk még egy kicsit a képhez, ha nekünk hiányzik valami róla – magyarázza viccelődve, hogy bár közterületen vannak az alkotások, így bárki hozzányúlhat, csak azzal tönkre is teszi a kompozíciókat.
Népszerűvé tette a Rómait
A látogatók nyomására végül feltette fotóit a kőkertről a Facebookra egy külön oldalra. Itt aztán külföldiek is rátaláltak, köztük a leghíresebb landart-művészek csoportja. John Felice Ceprano meg is hívta Kanadába, ott nagy kedvencével Michail Grab-bel is találkozhatott volna. A költséges utazás miatt azonbanTamás ezzel most nem élhetett, de reméli, kijut még egyszer a landartosok találkozójára. Addig az elismerésekből töltődik.
Olyan nagy nevek dicsérték a munkám, akik előtt letérdelnék, hogy úristen, micsoda tehetség.
Azt mesélte, már volt, hogy német turisták jöttek hajóval megnézni a kőkertet. Alkotásait rendre felteszi külföldi oldalakra és sosem mulasztja el aláírni, hogy a kép Magyarországon, a Római-parton készült. Ő így szeretné népszerűsíteni hazánkat.
A kövek között sétálva elérünk egyik kedvencéhez.
Ezt a nagy uszadékfát azért cipeltem ide, mert pont így képzeltem el készként, ehhez gyűjtöttem sok kavicsot. Tulajdonképpen erős fizikai munka ez sokszor, mégis nekem egy meditáció. Ha ledől egy-egy torony, nem leszek ideges, újrakezdem, maga az építés legalább olyan élmény, mint a végeredmény látványa.
Ez a látvány a kívülállókból sokszor olyan reakciókat vált ki, amelyek zavarba ejtik Tamást.
Egy idős néni sírt, annyira meghatotta, hogy ez milyen szép. Egy öreg bácsi letérdelt előttem, majdnem kezet csókolt. Egy 90 éves néni alig tudott lépcsőzni, de lehozatta magát két emberrel, hogy megnézhesse a kertet. Művésznek szólítanak, de én nem vagyok művész, csak köveket raktam egymásra. Sokan kérdezik azt is, miért csinálom, kapok érte pénzt? Gyűlölöm azt a szót, hogy minek? Egyszerűen nekem ez jó érzés, mi ezen olyan furcsa?
Mindenki nagy kedvence, a balerina előtt is megállunk.
Ez még az előző kompozícóra készült, legnagyobb meglepetésemre túlélte az árvizet. Sokan aggódtak érte. A kisebb, különlegesebb faszobrokat sokszor haza is viszem, különben hamar eltűnnek, ha kint hagyom. Persze előbb-utóbb a kőoszlopok is eltűnnek. Azért járok le nap mint nap javítgatni a szobrokat, hogy minél többen láthassák, amíg a hullámok el nem ragadják. Ez napokon belül megtörténhet, már nagyon magasan van a Duna. Erről szól, nézegetjük, fotózzuk, aztán vége. Később majd mást csinálok.
Indulni készülünk, magához veszi egy másik uszadékfa-szobrocskáját és bebugyolálva a bicikli csomagtartójába fekteti.
Amikor megtaláltam, lefotóztam, feltettem a netre, hogy ez egy egér, de sokan mondták, hogy inkább Alf, úgyhogy kapott egy remek frizurát és egy malacorrot.
A régiben látja az újat
Hazafelé kiderül, Tamás eredetileg ötvös, csakhogy évek óta nincs munka a szakmájában. Sokáig a pénzverőben dolgozott ezüstművesként, de volt telefonszerelő és szabó is. Egyedül nevelte a lányát, mellette nem volt könnyű munkát találni, olyan volt, mint a kismamák, akiket azért nem alkalmaznak szívesen, mert a gyerek miatt sokat hiányzik. Mire a lánya önálló lett, a munkaerőpiaci helyzet romlott. Ő azonban nem kesereg.
Amit én egy nap megeszem, attól más éhen halna, de nem siránkozom. Nincsenek nagy igényeim. Nem is unatkozom. Mindig azon jár az eszem, mit lehetne csinálni olyan dolgokból, ami ingyen van.
Lakótelepi otthonában rögtön lánya már üresen álló szobájába vezet, ahol bemutatja, mi mindennel múlatta az elmúlt években az időt.
Először bakelitlemez-darabokból állít össze képet kartonlapokon. Az alapanyagot lomtalanításkor szerezte.
Láttam egyszer hasonló képet, amin egy körből kivált egy forma. Kipróbáltam régi hanglemezekből. Én még lombfűrésszel csináltam, ma már ezt lézerrel intézik. Mivel nyomtatóm sincs, a monitorra tettem egy papírt és átrajzoltam a sablont.
Három éve készítette az első ilyet, azóta legalább 30-at. Van bakelitkép például Depeche Mode-os, Michale Jackson-os, Cure-os, Star Wars-os és Batman-es, utóbbiból számtalan variáció. Külföldi újrahasznosító oldalakon nagy sikerük van.
Ezt már nem csinálom. Pár évente jön valami új ötlet. Az a kihívás, megtudom-e csinálni. Amikor látom, hogy meg, akkor megnyugszom és keresek mást.
Előkerülnek a PET-palackokból készült virágok egy nagy kartondobozból.
Nagyon sokat kísérleteztem, míg sikerült szép szirmokat csinálnom. Ma már pikk-pakk elkészítek egy ilyet. Jó dekorációnak otthon vagy ajándékra dísz vagy lehet csak szép fotókat készíteni róluk.
Következnek a repülők. A szobában csak pár darab van, de összesen 20-at készített már Tamás sörösdobozokból és egyéb hulladékból.
Ebben van dezodoros kupak, hűtőalkatrész, sörösdoboz nyitóiból van a motor
– mutogatja első művének alkatrészeit. Aztán kézbe veszi nagy büszkeségét, a Csillagok háborúja rajongói előtt jól ismert X-szárnyú repülőt.
Ezen van fülpiszkáló, a kis robot a tetején Kinder-alkatrész, a fülke CD-tok szétfűrészelve, a keret műanyag ételhordó doboznak a széle. Feltettem egy újrahasznosító európai oldalra, pár nap múlva már japán oldalon is láttam viszont a képet. Ma már árulják a leírást, hogyan kell elkészíteni.
Egy doboz magnókazettára mutat. Azt mondja, van belőle vagy ezer, és azokból még kell valamit csinálnia.
Fantáziamozgatók
Jelenlegi legfőbb hobbijához, a kőkerthez is van otthon egy kis gyűjteménye, méretre válogatott kavicsok és izgalmas uszadékfadarabok, amelyeket a természet már megformált, csak egy jó szemet és legfeljebb apró kiegészítést igényel. Mutat egy farkasfejet, amelyből csak a fogak hiányoztak, majd olyan különleges darabot, amelyet fantáziamozgatónak hív. Ahogy forgatja, úgy látni benne teve-, elefánt- vagy hangyászfejet. Amit ezután vesz kézbe, igazán különleges:
Ezen rögtön megláttam a csigát, csak a szarva, szeme hiányzott meg a háza. És bármilyen hihetetlen, nem sokkal később találtam egy fán ezt a méretben, formában is tökéletes darabot.
Ez a fantáziavilág, az alkotás teljesen elvarázsolja Tamást, hetekig tudna áradozni a természet művészi alkotásairól. Felfedezéseit szívesen megosztja másokkal, de azt sem bánja, ha nincs társaság, közönség.
Lánya egyedüli felnevelése sok stresszel, sok rohanással járt, most élvezi, hogy minden lelassult, elcsendesült körülötte.
Imádok egyedül építeni a Duna-parton. Nekem eszembe nem jutna csoporttal menni kirándulni például. Az erdőben is egyedül szeretek sétálni, fotózni. Magányos vagyok, más ettől megőrülne, de én ezt szeretem.
