Belföld

Szijjártó közös nyilatkozatott tett a brit külügyminiszterrel az ukrán tűzszünetről

Szijjártó Péter és Philip Hammond (szijjártó péter, )
Szijjártó Péter és Philip Hammond (szijjártó péter, )

Szijjártó Péter magyar és Philip Hammond brit külügyminiszter egyaránt azt sürgette pénteken Budapesten, hogy Ukrajnában minden fél maradéktalanul tartsa be a minszki megállapodást. A magyar külügy hamarosan az Egyesült Államokkal is tárgyalásba kezd.

Szijjártó Péter tárgyalásokat folytatott a csütörtök óta kétnapos budapesti látogatáson tartózkodó Philip Hammonddal, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: beszéltek az EU versenyképességének növeléséről, az energiabiztonságról, a bevándorlók kérdéséről, az ukrán válságról és az Iszlám Állam elleni harcról.

Az ukrán helyzetet illetően mindkét miniszter csak a békés megoldást nevezte elfogadhatónak, és a minszki megállapodás tiszteletben tartására szólítottak fel minden felet.

Egyelőre nem szállítanak fegyvereket

Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország a jövőben is tartja magát minden közös európai döntéshez az ügyben, ahogyan azt eddig is tette.

Philip Hammond arról beszélt, hogy a minszki megállapodást a szeparatisták máris megszegték. Véleménye szerint a nyílt konfliktus szintje ugyan csökkent, de nem tudni, mit tesznek majd szeparatisták, és készen kell állni minden eshetőségre.

A brit diplomata szerint úgy tűnik, Oroszország egyre nagyobb erővel érvényesíti a saját érdekeit. Az uniós szankciók hatékonyak, de Oroszország igyekszik megosztani az országokat – közölte. Hangsúlyozta: az európai országok ugyanakkor mindaddig fenntartják a szankciókat, amíg a felek nem tesznek eleget minszki kötelezettségeiknek.
Szerinte nem lehet hagyni, hogy az ukrán harci egységek szétessenek, de egyelőre nem szállítanak fegyvereket Ukrajnának.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország és Nagy-Britannia is sokat tett az európai versenyképesség javításáért, mindkét ország jelentős gazdasági növekedést és jó foglalkoztatási értékeket ért el. Magyarország szerint az EU hosszú távú versenyképessége biztosításához fontos, hogy nyitott legyen a stratégiai együttműködésre az Európán kívüli országokkal és térségekkel is.

Arra is kitért, hogy ha az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodásról folytatott tárgyalásokon olyan eredményt érnek el, amely kedvező Magyarországnak, a kormány javasolni fogja az egyezmény ratifikációját az Országgyűlésnek.

Szijjártó az Egyesült Államokkal is tárgyal hamarosan

Magyarország nyitott arra, hogy minden kérdést megvitasson az Egyesült Államokkal – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az azzal kapcsolatos hírekre, hogy márciusban Budapestre érkezik Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettes.

A tavaly októberben megkezdett párbeszédet folytatják majd Budapesten, áttekintik a politikai együttműködés minden vonatkozását. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, jó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma fontosnak tartja a személyes konzultációt.

A vs.hu csütörtök délután írt arról, hogy március végén Budapestre látogat Victoria Nuland. Információik szerint ezt az utat készítik elő Thomas Melia emberi jogokért felelős helyettes államtitkár hétfői tárgyalásai is Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik