Belföld

Budapest költségvetéséről döntenek

Az MSZP szerint a büdzsé azt mutatja, hogy a fővárost pórázon rángatják, míg a Jobbik szerint a régi hibákat konzerválják. A szerdai közgyűlésen közel 324 milliárd forintról dönthetnek.

Az ülésre benyújtott költségvetési javaslat 323 milliárd 943 millió 582 ezer forintban határozza meg a bevételi és kiadási főösszeget. A rendelettervezet a fővárosi önkormányzat költségvetési bevételét 244 milliárd 852 millió 417 ezer forintban, míg kiadásait 323 milliárd 943 millió 582 ezer forintban állapítja meg. Az így keletkező 79 milliárd 91 millió 165 ezer forintos különbséget a következőképpen finanszírozzák: 4,6 milliárdot az előző évek maradványának igénybevételével, 12,1 milliárdot a lehívni tervezett hitelszerződésekből, 24 milliárdot forgatási célú belföldi értékpapírok bevételeiből, valamint 38,4 milliárdot a betétek megszüntetéséből.

A testület továbbá több mint negyven előterjesztést tárgyalhat az ülésen. A többi között dönthetnek a területfejlesztési programról, valamint a fővárosban élő hajléktalanok segélyezéséről.

MSZP: oda az önállóság

Az MSZP szerint a Fővárosi Közgyűlés idei költségvetésében elismeri, hogy Budapest “pórázon rángatott”, pénzügyi önállósággal nem rendelkező városként működik – mondta Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője a közgyűlés ülése előtti sajtótájékoztatón.

A költségvetési tervezetben szerinte durva megszorítások szerepelnek. Példaként említette az 500 millió forinttal csökkenő parkfenntartást, amitől szerinte “gazosabbak és koszosabbak” lesznek a főváros közterületei.

Horváth Csaba emellett kiemelte, hogy a közvilágításra a tavalyi összegnél egymilliárd forinttal fordítana kevesebbet a városvezetés, ami naponta 92 perccel kevesebb közvilágítást jelent, vagyis szerinte “ennyivel több sötétség áll rendelkezésre például a szatíroknak”.

A szintén MSZP-s Szaniszló Sándor emellett közölte, javaslatot tettek arra is, hogy a főváros a jelenlegi százmillióról egymilliárd forintra emelje azt a keretét, amelyet az “ingatlanmutyik” megakadályozására fordíthat, elővásárlási jogának érvényesítésével.

Jobbik: újra a korábbi problémák

“Tarlós-kapitánynak” idén sem sikerül majd kikormányoznia a főváros hajóját abból a viharból, amelybe még Demszky Gábor vitte Budapestet – mondta Tokody Marcell, az ellenzéki párt fővárosi képviselője a testület ülését megelőző sajtótájékoztatóján.

A problémákra példaként említette a BKV továbbra is rendezetlen helyzetét, amely elsősorban a 15 milliárd forintos forráshiányból adódik. Tokody Marcell szerint emellett nehézséget okozhat a közlekedési társaság idén lejáró 52 milliárd forintos tartozása is.

DK: kipukkadt a rezsihazugság

Budapesten is összedőlt az “Orbán-Matolcsy-gazdaságpolitika”, ezt jelzi a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadni tervezett idei költségvetése – mondta Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője a testület ülése előtt.

Kiemelte, pártja nem támogatja a büdzsét, amelyből kiderül, hogy “kipukkadt a rezsihazugság”. Ezt támasztja alá szerinte, hogy míg a közműszolgáltatók korábban osztalékot fizettek az önkormányzatnak, addig most a közgyűlésnek kell támogatnia a cégeket. Példaként említette, hogy az önkormányzatnak a kéményseprést végző cégnek egymilliárd forintot, a szennyvízzel foglalkozó vállalatnak pedig 740 millió forintot kell előteremtenie, a Főtáv pedig 16-18 milliárd forintos állami segítségre szorul.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy Tarlós István főpolgármester már 1,5 milliárd forint sorsáról dönthet egy személyben, és ebből saját pénzügyi kerete 300 millió forint. Összehasonlításképpen megjegyezte, Demszky Gábor esetében az utóbbi összeg 50 millió forint volt 2009-ben.

Gy. Németh Erzsébet emellett választ vár arra Tarlós Istvántól, hogy miként egyeztetett az orosz féllel a Fiumei úti temetőben álló obeliszken lévő alkotmánysértő ellenforradalmi feliratról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik