Belföld

Juhász: Rogánék nem tehetnek feljelentést ellenem

Juhasz-Peter(960x640).jpg (juhász péter)
Juhasz-Peter(960x640).jpg (juhász péter)

Az utóbbi időben a belvárosi ingatlanügyekkel foglalkozó politikus Facebook-posztjában azt állítja: csak be akarják sározni a nevét.

Ahogyan korábban megírtuk: a Nemzeti Nyomozóiroda nem indított nyomozást a belvárosi ingatlanügyek miatt, az V. kerület önkormányzata pedig hamis vád miatt feljelentés tesz az Együtt társelnöke és belvárosi képviselője, Juhász Péter ellen.

Juhász Péter Facebook-oldalán azt írja, szó sincs feljelentésről, „ők is pontosan tudják, hogy nem tesznek ilyet“. A politikus hozzáteszi: „Ilyen bűncselekményt ugyanis csak hatósági eljárás keretén belül, hamis tényállítással lehetne elkövetni, tehát ha mondjuk tanúként hamisan vádolnám meg őket valamivel” – és emlékeztet: ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, valós tények alapján.

 

A polgármesteri székért októberben sikertelenül birkózó politikus kiemeli: éppen az a gond, hogy „nem indult hatósági eljárás, ahol kideríthetnék, hogy mennyit loptak ki a közvagyonból”, illetve az, „hogy ha valóban elkövették ezeket a bűncselekményeket, tehát ha indulna ilyen eljárás, nagyon könnyen bizonyítható lenne, hogy bűnösök”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik