Belföld

GFG: Simicska a hibás

g fodor gábor (g fodor gábor)
g fodor gábor (g fodor gábor)

A Századvég stratégiai igazgatója szerint hatalmi szempontból nincs jelentősége a veszprémi választás eredményének, amit a médiaviszonyok átalakulásának tudnak be a pártban.

G. Fodor Gábor elemző, Orbán Viktor egyik bizalmasa a múlt héten a Magyar Narancsnak adott interjúval hívta fel magára a figyelmet. Ebben egyebek mellett arról beszélt – sok jobboldali publicista haragját kiváltva –, hogy a „polgári Magyarország” lényegében politikai termék, marketingszöveg volt, a jobboldali értelmiség pedig tévedésben él, amikor ezt realitásnak véli. Szóba került Simicska Lajosról alkotott véleménye is, szerinte a kormánnyal nyíltan szakító milliárdos áll a kormánypolitikusokkal szembeni támadások mögött.

Az elemző hétfőn blogján megerősítette véleményét. Azzal kapcsolatban, hogy a választást a Fidesszel szemben Kész Zoltán baloldali ellenzéki jelölt nyerte, G. Fodor azt írja, „az eredményt egyébként a Fideszben is bekárolták: a médiaviszonyok átalakításának kellemetlen következménye ez”.

 MTI

A vereség ellenére úgy látja, az eredménynek hatalmi szempontból nincs jelentősége, a stabil és biztos kormánytöbbség megmaradt – ez egybevág a választást megelőző fideszes állásponttal, amit többek közt Kövér László házelnök is előadott egy decemberi interjúban.

Ugyanakkor G. Fodor kimondja azt is: lelki értelemben új helyzet van, a tavalyi fideszes győzelmek már semmit nem érnek. „A munkát el kell végezni. Nem szabad hagyni, hogy elvegyék a jobboldal eredményeit” – írja, bejegyzése utolsó mondatában pedig Orbán Viktor vasárnap esti üzenetére reagál. A miniszterelnök a választás eredményének ismeretében azt közölte Facebook-oldalán: „…a választók döntését tiszteletben tartjuk, ugyanakkor tanulság: nem ülhetünk a babérjainkon.” „Aki hátradől, annak a politikában sem terem babér” – reflektált minderre az elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik