Belföld

A kutyát se érdekli, ki lesz Navracsics utódja

Veszprém választás (Veszprém választás, )
Veszprém választás (Veszprém választás, )

Nem mennek szavazni a Veszprém megyei egyesben. Pedig Orbán kétharmada a tét. A radikális csalást kiált a templomkertből, a balos meg árulást, Schiffer pedig beperli a trollokat.

A választásra jogosultak 42,02 százaléka, 30 940 szavazó járult az urnákhoz a veszprémi időközi választáson 17.30-ig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Veszprém megyei 1. választókerületében a Brüsszelbe távozó Navracsics Tibor egyéni mandátumáról döntenek. A 19 órás urnazárás előtti utolsó részvételi adat lényegesen alacsonyabb arányt jelent, mint a tavaly tavaszi országgyűlésin volt. Akkor ugyaneddig az időpontig a jogosultak 58,44 százaléka (43 078 választó) szavazott.

Támadt egy mikrobotrány is: a Hír tévé arról tudósított, hogy „az MSZP visszavonta 350 aktivistáját Veszprémből”. Ahogy mai riportunkban írjuk itt, a szocialisták – számos egyéb balos formációval karöltve – a független Kész Zoltán mellett kampányoltak, ám szombaton néhány aktivistájuk állítólag összeszólalkozott a járókelőkkel.

Két akadály

A választás reggel hatkor kezdődött, 73.632 szavazót várnak az urnákhoz. A procedúra egyfordulós, nincs érvényességi küszöb: az a jelölt nyeri a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapja. Az időközi választásra tizenkét jelöltet vettek nyilvántartásba: a Fidesz-KDNP jelöltje Némedi Lajos, Készről föntebb szóltunk, a Jobbik Varga-Damm Andreát, az LMP Gerstmár Ferencet indítja.

Az időközi választás tétje, hogy megmaradhat-e a Fidesz-KDNP kétharmados többsége az Országgyűlésben. (Azért a feltételes mód, mert a megye – a szintén fideszes Lasztovicza Jenő halálával – még egy képviselőjét elveszítette a közelmúltban; az ő mandátumáról április tizenkettedikén döntenek a választók. A kétharmadhoz mindkét képviselői helyet meg kellene őriznie az időköziken rendre gyengén szereplő kormánypártnak.)

Őőőőőőőő

A kormánypárti induló, Némedi Lajos már szavazott. Íme egy fotó. A Fidesz-KDNP jelöltje az urnánál nem akart esélyt latolgatni, inkább olyanokat mondott, hogy “nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban”. Amúgy nekünk is beszélt a héten, konkrétan úgy fogalmazott, hogy „őőőőőőőő” – erről bővebben itt olvashatnak.

Fotó: MTI/Nagy Lajos

Kész Zoltán is túlesett a voksoláson, s a Hír TV-nek azt mondta, szoros eredményre számít.

Egy január végén készült Ipsos-felmérés szerint a fidesz-KDNP-s Némedi Lajos állt nyerésre, de előnye csupán hét százalék volt Késszel szemben. A balos jelölt a megyeszékhelyen előzte a kormánypártit, aki a kisebb településeken népszerűbb.

A Jobbik csalást kiált

“Hallottam a reggeli órákban, hogy nem minden szavazókörben csinálják becsületesen a mai napot, mert már találkoztam olyannal, aki jegyzeteli, ki van jelen, ki nincs jelen a szavazáson. Megpróbáltam a templomban az ő lelki üdvükért is imádkozni, mert a tisztaság és a béke a legfontosabb mindannyiunknak” – erről a Jobbik veszprémi jelötje, Varga-Damm Andrea számolt be aa Regina Mundi templom előt újságíróknak.

Mint a veol.hu élőzéséből kiderül, a jobbikos aspiráns nem szavazásssal, hanem imádsággal kezdte a napot.

Varga-Damm köszönetet mondott “László Dezső plébános úrnak a szentbeszédért”, majd a választásról szólva így fogalmazott: “Ez már nem a hatalomról szól, hanem arról, hogy lesz-e itt még tisztessséges magyar nemzet.”

Fotó: Nemményi Márton/Hír24

A héten riportoztunk Veszprém környékén, beültünk Varga-Damm Andrea szentgáli lakossági fórumára. Cikkünk itt olvasható, egy idézetet idekopizunk a jelölttől.

„A szülővárosomban sajnos az apukám munkája okán csak tíz évig élhettem. De én tízéves koromig éltem harminc évet! Mert a jóisten kegyelméből egy olyan pedagóguskörnyezet vett körül, hogy engem, mint egy ilyen gyöngyszemet, csodát hordtak, vittek, tettek, vettek, mert tehetséges gyerek voltam, és minden pillanatomban ezt aknázták ki. És nagyon kevés gyerek van, akiről tízéves koráig újságcikkek tömege születik, mert különböző művészeti ágakban produkál. Én úgy mentem el ebből a városból, hogy megtört a szívem. És emiatt soha nem váltam meg ettől a várostól, és egyébként a rokonaim itt élnek, és a környékbeli temetőkben az őseim fekszenek. Én egy veszprémi lány vagyok, Balaton-felvidéki adottságokkal, öntudattal, büszkeséggel, és bizony pont olyan szemérmességgel, amivel amúgy a Veszprém megyeiek rendelkeznek. Én is ilyen vagyok. Sokan mondták, hogy már rég elmentem Veszprémből, most nem lakik itt. Lehet, hogy többet tudok, sőt biztos, hogy többet tudok, mint az itt élők Veszprémről… Velem nem lehet nem számolni! Csak ha megsemmisülök!”

Schiffer Andrást árulással vádolják

A veszprémi balos jelölt, Kész Zoltán Facebook-bejegyzésében azt állította: a Fidesz kampánybázisán az LMP vezetőjét, Schiffer Andrást fotózták le Kubatov Gábor kampányaktivistáinak társaságában.

Schiffer: Beperlem Készt és az összes trollt! Trógerség! Elmennek a büdös k…

“Bepereljük és fel is jelentjük Kész Zoltánt és az összes trollt. Ezt nyugodtan megírhatja. A mostani húzásuk megkoronázta az egész aljasságot, amit az elmúlt négy hónapban műveltek. Mi a lehető legolcsóbb szálláson, a Csendes Hostelben rendeztük be a főhadiszállásunkat, ami körülbelül ötven méterre van attól a SéfKrajcár Étteremtől, ami egy menza jellegű, önkiszolgáló étterem, tíz napja ott esznek az LMP-sek. Fideszest nemcsak a menzán, hanem az egész városban nem láttunk egészen tegnapig. Ma ott voltak LMP-s csoportok és rengeteg újságíró, le is álltam velük beszélni. A fotón felismerhetően az LMP-s Király Zolival beszélgetek, ő az az ősz hajú háttal, meg újbudai aktivistáink vannak az asztalnál. Hogy kik voltak még ott vadidegen alakok az étteremben, honnét tudjam?!”

Mindezt az imént nyilaatkozta nekünk az LMP vezetője.

A komplett interjú itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik