Belföld

Szigetvári lemondatná Kónyát és Székelyt

Az Együtt - A Korszakváltók Pártjának elnöke Facebok-bejegyzésében közölte szombaton, hogy a lemondásra kérte fel a Szolidaritás két politikusát.

Kónya Péternek országgyűlési mandátumáról, Székely Sándornak pedig fővárosi képviselői megbízatásáról kellene lemondania, miután a múlt hét hétfőn közölték, kilépnek az Együttből, és a közelgő közgyűlésen azt fogják javasolni a tagságnak, hogy a csaknem két éve érvényben lévő politikai stratégiai együttműködési szerződéseket a szervezet ne hosszabbítsa meg.

“Kónya Péter és Székely Sándor személyes döntését elfogadjuk. Ám semmilyen körülmények között nem tudjuk elfogadni azt, hogy a párt színeiben, a közösség erőfeszítése nyomán megszerzett országgyűlési és fővárosi mandátumokat, illetve az azokkal járó privilégiumokat megtartsák maguknak” – írta az Együtt első embere.

“Ezért az elnökség döntése nyomán mind Kónya Pétert, mind pedig Székely Sándort arra kértem, hogy mondjanak le a közösségünk munkája által megszerzett parlamenti és fővárosi mandátumaikról, és helyüket adják át olyan embereknek, akik büszkén vállalva és megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel továbbra is aktívan dolgoznak a pártért” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik