Belföld

Decemberi ónos eső: még mindig nem járható néhol a Börzsöny

Folyamatosan dolgoznak a Börzsönyben a decemberi ónos eső okozta károk elhárításán és az utak felszabadításán, de továbbra is korlátozzák az erdőlátogatást; ugyanakkor vannak már járható utak.

Az Ipoly Erdő Zrt. azt javasolja, hogy a Csóványost a Dél-Börzsöny felől közelítsék meg a kirándulók. Diósjenő, Nagymaros, Zebegény és Királyrét felől Csóványosig járhatóak a turistautak. Az Észak-Börzsönyben nagyobbak a problémák, de a Csóványostól Királyháza felé már két járható utat kínálnak: a zöld kereszt és a kék négyzet jelzéseket.

Ugyanitt tilos viszont közlekedni a piros jelzésen, a piros négyzettel és a piros háromszöggel jelölt utakon. Ezen a részen olyan komoly dőlések voltak, hogy a területet még nem tudták felszabadítani, több hektáros területeken törtek össze, dőltek és fordultak ki a fák, és tömkelegével zárják el az utakat.

Az erdőt csak a jelzett utakon lehet látogatni, azokról pedig tilos letérni. Az erdőben nem a megszokott rend várja a kirándulókat, a korábbi 10-20 perces szakaszok akár másfél-kétórás távok is lehetnek, ez pedig veszélyeket jelent, ráesteledhet a turistákra, ha elhagyják az utakat.

Az Ipoly Erdő Zrt. erdeiben, Nógrád és Pest megye határán több százmillió forintos kárt okozott a decemberi ónos eső, elsősorban a 400 méter fölötti térszinteken keletkeztek a károk. A jég megtörte a lombkoronákat, derékba törtek, illetve kidőltek a fák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik