Belföld

Káosz jöhet a szakképzésben

szakiskola (szakiskola, szakképzés, szakközépiskola, )
szakiskola (szakiskola, szakképzés, szakközépiskola, )

Nemcsak a magán és egyházi oktatási intézmények, hanem a nyolcadik osztályt végzett és középiskolába jelentkező tanulók is rosszul járhatnak a kormány utolsó pillanatban hozott rendelete miatt.

A kormány három nappal a beiskolázási határidő lejárta előtt jelentette meg a 2015-2016-os tanévet meghatározó szakmaszerkezeti döntést, mely magában foglalja az évre vonatkozó keretszámokat. Ez komoly gondokat okoz a magán és egyházi oktatási intézményeknél, és alkotmányos aggályokat is felvet.

Mivel a tanév rendjét szabályozó rendeletben foglaltak szerint már októberben meghirdette a képzéseket és a férőhelyeket, azokra már decemberben jelentkeztek is, és felvételi eljárás első fordulóját lezárták,sok helyen nem fogják tudni fogadni a diákokat, miután kiderült, hogy a továbbiakban nem kapnak keretszámot, tehát állami támogatást a képzéseikre.

Több ponton aggályos

A keretszámcsökkenésből intézményátszervezések és megszüntetéseket következhetnek, ez pedig elbocsátáshullámot és olyan elvándorlást hozhat magával, ami tanulók tömegének rak aránytalan terheteket a vállára. Például képzés váltásra, vagy képzés helyének (például más városba kell utazni) változtatására kényszerülhetnek. Ráadásul a szükséges átszervezések jogszerűen kivitelezhetetlenek.

A beiskolázási határidők miatt a rendeletben részletesen leírt keretszámok fenntartók közötti átadásának lehetőségével is csak nagy nehézségek árán lehet élni, pedig ez a megadott, és kitölteni szándékozott férőhelyek megfelelő elosztását  tenné lehetővé.

A rendelet miatt nagy számban kerülhetnek ki a finanszírozott körből olyan intézmények, amelyek 15, sőt 50 éve folyamatosan fejlesztett, korszerű tanműhellyel rendelkeznek, és a helyüket olyan intézmények vehetik át, amelyek adott esetben még az alapokkal sem rendelkeznek.

A rendelet által nehéz helyzetbe hozott intézmények egy részénél felkészültek a hátrányos helyzetű tanulók ellátására, hatékony képzésére. Az állami intézményrendszer jelenleg nem képes ellátni ezeket a feladatokat.

Ráadásul sérül a szabad iskolaválasztáshoz, és vallási meggyőződés szerinti iskolaválasztáshoz való jog, valamint a térítésmentes oktatás igénybevételére vonatkozó jogosultság is, amennyiben a tanuló magánintézményben tud csak továbbtanulni.

Téma volt a parlamentben is a rendelet

Dúró Dóra az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány mulasztásos törvénysértést követett el, amikor fél évvel a törvényi határidő után hozta nyilvánosságra a szakképzési beiskolázásokról szóló kormányrendeletet. Mint mondta, a rendelet három nappal a jelentkezések lezárása előtt jelent meg, gyakorlatilag teljesen újraírta a képzési lehetőségeket, lehetetlen helyzetbe hozta a gyerekeket.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt állította, hogy tavaly szeptemberben – társadalmi egyeztetés után – váltak ismertté a 2015/2016-os tanév keretszámai. Miközben az akkor társadalmi egyeztetésre kiadott tervezethez benyújtott javaslatok nem jelennek meg a kapkodva megalkotott végleges jogszabályban.
 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik