Az újpesti Görgey Artúr utca Rózsa és Szilágyi utca közti szakaszát az eredetileg becsült nettó 2,5 milliárd helyett nettó 1,898 milliárd forintért újítja fel a tendert legolcsóbb ajánlattevőként elnyerő Colas Alterra Zrt. Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A tendert a BKK írta ki, mely már február 6-án közölte, hogy másnap megindul a felújítás, aminek keretében a 12-es és 14-es villamos pályája is megújul. A közbeszerzés eredménye viszont csak most jelent meg. A felhívásra három ajánlat érkezett, a legmagasabb árú ajánlat is 2,27 milliárd forintról szólt.
A tenderen indult még a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a Görgey-Tram Konzorcium is, utóbbi tagjai a Strabag, a Swietelsky és a Közgép voltak. Bár a Közgép korábban kifejezetten gyakran nyert el közbeszerzéseket, a tulajdonos Simicska Lajos viszonya az utóbbi időben megromlott a miniszterelnökkel, ami két hete ráadásul nyílt kirohanásba torkollt a vállalkozó részéről.