Belföld

Összekülönbözhetett Tóbiás és Mesterházy

Kiéleződött a feszültség az MSZP jelenlegi és előző elnöke között. Mesterházy Attila szerint nincs karaktere a pártnak, kevesli a médiaszerepléseket.

“A volt elnök szerint az MSZP nem tűnik ki a többi ellenzéki párt közül, nem volt képes érdemben növelni a táborát a tavalyi választások óta, ritkán jelenik meg a médiában. Szerinte még az RTL Híradójában is inkább az Együtt és a PM politikusai szerepelnek, mert az MSZP-ből kevés a nyilatkozó. Ezért a párt a választók számára nem igazán látható. Majd arról beszélt, a pártnak erőt kellene mutatnia, támadnia és radikalizálódnia kéne: hatásos, könnyen érthető üzenetekkel kell kommunikálnia még azt is felvállalva, ha az értelmiség ezért populistának bélyegzi” – írja a hvg.hu.

A lap felidézi, hogy Mesterházy folyamatosan járja az országot, fórumokat tart, helyi szervezetekkel találkozik. Támogatói közé tartozik Gúr Nándor volt Borsod megyei elnök, illetve a szocialista párt választmányában több politikus. A hírportál forrásai szerint a volt elnök azt akarja sugalmazni, hogy Tóbiás József alkalmatlan a párt vezetésére, így próbálja őt nyomás alatt tartani. Van, aki szerint a parlamenti frakcióban szeretne előrehozott választást elérni, és maga mellé akarja állítani a képviselőcsoport többségét. A hatalmi harcot és a Tóbiással való konfliktust Mesterházy cáfolta a hvg.hu-nak.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik