A Budapest ostromát lezáró esemény évfordulója idén hét közepére esett, a szélsőjobbos rendezvények már múlt szombaton megkezdődtek – volna. A köztéri megemlékezéseket azonban a rendőrség betiltotta – tudta meg a Nol.hu.
Antifasiszta fiatalok ugyanakkor szabályosan bejelentett rendezvényen, mintegy negyvenen tiltakoztak az Árpád-híd budai hídfőjénél, a Szentlélek téren. Az egyik molinó tanúsága szerint Zágrábból is jöttek. A tér másik oldalán – rendőri biztosítás mellett – bőrfejűek és a szélsőjobboldali szubkultúra különféle képviselői gyülekeztek.
A két csapat között ugyan szóváltás történt, de tettlegesség nem. A nagyjából 130-140 szélsőjobbos végül HÉV-re szállt és elindult Békásmegyer felé. Az egyik szervező a Nol.hu tudósítójának kérdésére a pontos helyszínt nem árulta el, csak annyit mondott, hogy a megemlékezés magánterületen lesz, a sajtó nem mehet be.