Az öreg autókat 2017. december 31-ig kellene kivonni a taxinak használt gépjárműparkból – mondta a Napi Gazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke. Jelenleg körülbelül 9500 taxi van Magyarországon, ennek valamivel több mint a fele Budapesten. Az elmúlt időszakban a fővárosban folyamatosan frissítették a flottát, most már csak nagyjából ezret kell lecserélni ahhoz, hogy megfeleljenek az életkorral kapcsolatos elvárásnak.
A vidéki járművek életkora 8–12 év között lehet, és sokan épp a rendeletre várva nem cserélték le az autót, hisz a mai szabályozás szerint akár 25 éves járművel is lehet taxizni. A szabályozás a járművezetőkre vonatkozó elvárt szakmai képezettséget is megfogalmaz. Az ugyanakkor például nem szerepel a tervezetben, hogy országosan egységes (például sárga) színűek legyenek a taxik.
Az viszont országos szintű elvárás, hogy az ilyenfajta személyszállítás engedélyköteles legyen – ezt már az Uberrel kapcsolatban jegyezte meg az elnök, aki szerint erre azért is szükség van, hogy az utas például élhessen jogorvoslati lehetőséggel, s azzal is tisztában lehessen, hogy panaszával hova fordulhat. A szövetség szerint mindenkire, így az Uberre is azonos szabályoknak kell vonatkozniuk.
A taxis tevékenységet országosan szabályozó kormányrendeletet február végén tervezik benyújtani a kormánynak – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.