Belföld

Feljelentik a cigányozó jobbikost

Kötél János (Kötél János)
Kötél János (Kötél János)

A vasárnap önkormányzati képviselővé választott Kötél Jánosnak facebookos posztjai miatt kellene felelnie a Párbeszéd Magyarországért szerint.

Az ellenzéki párt feljelentést tesz Kötél János, a Jobbik nemrégiben megválasztott mezőtúri képviselőjének korábbi Facebook-bejegyzése miatt – közölte az MTI-vel Erőss Gábor.

A PM elnökségi tagja azt mondta, feljelentésüket a “gyűlöletkeltő, erőszakra felhívó, cigányellenes és büntető törvénykönyvbe ütköző megnyilvánulások ügyében” teszik meg.

Az önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: a Jobbik gyűlöletkeltő kijelentései csak tünetei annak a szociális és társadalmi válságnak, amelybe a kormány taszította az országot és tünetei annak a “szándékos kormányzati politikának, amely a szegényeket egymás ellen igyekszik uszítani, a roma magyarokat és nem roma magyarokat próbálja egymásra uszítani”.

Zárják ki a pártból

Erőss Gábor egyúttal arra szólította fel a Jobbikot, hogy ha tényleg elítélik amit Kötél János mondott, akkor a képviselőt zárják ki a pártból.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kötél János cigányok kivégzéséről, politikusok felakasztásáról posztolt a közösségi oldalon.

Vona Gábor pártelnök hétfőn közölte, hogy Kötél János hétvégi választási sikere ellenére a Jobbik semmilyen formában nem vállal közösséget az újdonsült képviselő évekkel ezelőtti Facebook-bejegyzéseivel és azokat a leghatározottabban elítéli. A Jobbik elnöke ezért arra kötelezte a képviselőt, hogy három napra költözzön a párt cigány származású hajdúszoboszlói elnökéhez, Jónás Kálmánhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik