Belföld

EP-frakcióvezetővel kampányolt Kész Zoltán

Kész Zoltán (Kész Zoltán)
Kész Zoltán (Kész Zoltán)

Két hét van a veszprémi időközi választásig, szocialistákkal lépett színre az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt. Ujhelyi simicskázott.

Gianni Pittella, az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője és Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője is jelen volt szombaton Veszprémben, Kész Zoltán sajtótájékoztatóján.

Kész azt mondta: ha az időközi országgyűlési választáson rá szavaznak, akkor „nemcsak Budapest felé tudom képviselni Veszprémet és az 1-es számú választókerületet, hanem első számú szövetségeseink és partnereink az Európai Unión belül is megtapasztalhatják azt, hogy feléjük is képviselem ezt a régiót”.

Pittella szerint azért támogatható az európai szocialisták számára Kész, mert azonos értékek mentén gondolkodnak. Ezek közt kiemelte az európai értékeket és a szociális piacgazdaságot. A frakcióvezető szerint Magyarországnak változásra van szüksége, hogy megmeneküljön a mély válságból.

Ujhelyi azt mondta: péntek óta személyesen Simicska Lajostól tudjuk, hogy amit Orbán Viktor épít, az egy diktatúra, ennek lebontásában pedig veszprémi választás lehet fordulópont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik