Belföld

Volt titkárnőjével költözött össze a miniszter

hende-csaba(960x640).jpg (hende csaba)
hende-csaba(960x640).jpg (hende csaba)

Hende Csaba barátnője kilépett a Honvédelmi Minisztériumból, de állami cégeknél kapott jól fizető állást.

Új élettársat vallott be Hende Csaba honvédelmi miniszter a vagyonnyilatkozatában – írja a Blikk. A tárcavezetőnél 17 évvel fiatalabb Szajlai Mónika éveken át volt Hende titkárságvezetője. A miniszter még 2010-ben nevezte ki Szajlait, akkor még pedagógus feleségével élt együtt, bár 2013-as vagyonnyilatkozatában már nem tüntetett fel senkit, vélhetően ekkor költözött külön családjától.

Szajlai Mónika szintén 2013-ban elhagyta a Honvédelmi Minisztériumot, de állami cégnél kapott állást – a jegybank tulajdonában lévő Magyar Pénzverő Zrt. stratégiai vezetője lett, de bekerült a szintén jegybanki érdekeltségű Diósgyőri Papírgyár Zrt. igazgatóságába is. Utóbbiért havi 507 ezer forintot kap, az viszont nem nyilvános, hogy mennyit keres a pénzverőnél.

A miniszter tavaly tavasszal már nem titkolta új kapcsolatát, a békemeneten kézen fogva sétált egykori titkárságvezetőjével, de a miniszterelnöki eskütételt követő szűk körű bankettre is együtt mentek a Gundel étterembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik