Belföld

„Reméljük, Putyin nem engedi Orbánra a labradort”

Soros-pénzekkel sáfárkodó ökonorvégok, bécsi egyezményt sértő Tudjukki és Orbán, akivel a túlvilágon számol majd le Boross, ha elveszíti 2018-at. Országot értékelt a CÖF.

Immár hagyományos mederben országot értékelt a Békemenet-szervező Civil Összefogás Fórum. Két szellemi atya, Csizmadia László elnök és Fricz Tamás politológus is előadott. Hiányoltuk Bencsik Andrást, de felszólalt Ifjabb Lomniczi Zoltán szóvivő, illetve sztárvendégként Boross Péter volt miniszterelnök. Nem fogják kitalálni: bár akadnak hibák, a kormánnyal minden a legnagyobb rendben, és különben is, tudnak jobbat? Na ugye. Csak az ellenzék tanulhatná már meg végre, hol a helye, Goodfriendről – akinek, mint Voldemortnak, csak egyszer mondták ki a nevét, pedig vagy féltucatszor előkerült – nem is beszélve. Következzenek a legerősebb idézetek szó szerint, kommentár nélkül. Négy arc, nyolc bekezdés.

Boross Péter


„Nemzeti töltéssel telített jelentős parlamentáris fölény, meghatározó személyiséggel az élen, két ciklusnál több alkalom arra, hogy a célok megvalósulhassanak: a magyar történelem azt bizonyítja, hogy ha ez nincs, akkor elszabadul a pokol. (…) (2010-ben) Megidult a kormány elleni gyűlöletes harc, jelentős médiafelületen, de ott van az egyetemeken, az akadémián. A kormány pedig követ el ugyan hibát, baklövést, előkészítetlen lépéseket, de ez mind másodrendű, a kormány nemzeti mivolta az elsődleges! Aki erről a fő kérdésről elfelejtkezik, az nem éli meg azt a veszedelmet, ami egy baloldali kurzussal következne. Ha most baloldali kormányzat lenne, elkerülhetetlenül a veszte felé történnének az események. Itt volt a német kancellárasszony, aki nem ismeri, vagy nem tájékoztatták, hogy milyen a baloldal, ami nálunk van, és ami nem azonos egy progresszív gondolkodású szociáldemokráciával.

Hölgyeim és uraim, választások lesznek 2018-ban. Én pont 90 éves leszek és mondtam az ország vezetőjének, hogy ha elköveti azt a gaztettet, hogy elveszíti a választást ezen a fontos születésnapon, a túlvilágon kell számolnia velem. A lényeg az, hogy Magyarországot csak egy nemzeti elkötelezettségű, több ciklusos kormány tudja vezetni ebből az Isten tudja, milyen irányba, ide-oda kanyargó Európában. Az egész magyar nem-baloldal számára a jelenlegi kormányzati struktúra jelenti az egyetlen elviselhető jövendőt.”

Csizmadia László


„Ma Magyarország teljesítményét még a legádázabb kritikusaink is kénytelenek elismerni. Jelen gazdasági eredményeink példamutatóak: a 3 százalék feletti GDP-növekedés, a 3 százalék alatti deficit, a 7 százalék körüli munkanélküliségi ráta, a devizahitelek segítése, az államadósság csökkenése ténykérdés, miközben épül és szépül az ország. Ugyanez nem mondható el a norvég alap kapcsán megvalósuló pénzosztó tevékenységről és az amerikai Soros György pénzeiből sáfárkodó pénzosztó szervekről. Ők tenyérből esznek, mint a kiskutyák, jutalomfalatokért parancsra ülnek és állnak. Jól megfizetett vezetőik Brüsszelbe járnak, hangoztatják, hogy a magyar civil szervezeteket üldözi a kormány. (…) A CÖF a nemzeti szintű kiegyezés híve. A honfitársainkat becsmérlő, lejárt szavatosságú, kontraszelektált, törött szárnyú politikusok foglalkoztatását éjjeliőrként legfeljebb a Szoborparkban érdemes megoldani.

Ki kell harcolnunk egyenrangúságunkat. Nincs szükségünk duplikált föderációs konstrukcióra, ahol a gúla tetején lévő Egyesült Államok alatt a másodhegedűs, az uniós föderációt akaró pénzhatalom bármikor elhúzhatja a nótánkat. (Taps) Hiába próbálták Orbán Viktort Strasbourgban keresztre feszíteni, Navracsics Tibort a bizottsági meghallgatáson élve eltemetni, mi látjuk, nem sikerült. Miért nem? Mert demokráciánk stabil, a magyar emberek erkölcsi tartása, szabadságvágya más nemzetek felé is példát mutathat. Megtanultuk, hogy a kommunizmus, fasizmus, nácizmus, újabban a neoliberalizmus és izmustársaik miként fékezték meg a világ társadalmait. (…) Mi civilek innen üzenjük: többé nem leszünk gyarmat. (Taps) (…) Itt szeretnék külön köszönetet mondani a CBA-nak és a Coop Hungarynak.”

Fricz Tamás


„A Merkel-Orbán találkozó a nyugati sajtó ellenvéleménye ellenére egyértelmű és óriási siker Orbán Viktor és az ország számára. Merkel asszony legitimálta Orbán Viktort, a kormányzati hatalmát, partnerként jött ide, partnerrel tárgyalt – ezt többször is elmondta. Kollégák közötti viták, véleménykülönbségek vannak, amit majd megbeszélnek egymással. Megbízható ember Merkel asszony, aki, ha mond valamit, az komolyan vehető. A mérkőzésnek azonban csak az első félideje ért véget, a Putyin-találkozó szintén kulcsfontosságú lesz. Putyin elnöknek van egy hatalmas kutyája, egy labrador, Merkel pedig rettenetesen fél a kutyáktól, mert egyszer lábon harapta egy. A tárgyalás alatt Putyin egyszer csak beengedte a kutyát, aki körbeszaglászta Merkelt, a lábára volt különösen kíváncsi. Remélem, a mi találkozónk alatt semmilyen labrador nem jön.

A kormány azt tette, amit ígért: nem hazudott, nem manipulálta a választásokat. Minden vállalását teljesítette 2010 és ’14 között. Helyreállította az ország megroppant tekintélyét, új alaptörvényt vezetett be, helyreállította a demokratikus intézményeket. Az ellenzéki média virágzik, az ellenzék teljesen szabadon tevékenykedhet. Az ellenzéki tüntetéseket már-már angyali türelemmel kezelik. 2010 után sem szűnt meg ugyan teljesen a korrupció, de nincs a Gyurcsány-éra alatti rendszerszintű korrupció, legfeljebb egyszeri esetek. Ezekre persze mindig rárepül az ellenzéki sajtó.”

Ifj. Lomnici Zoltán


„Három megnyert választás után olyan alapvető változások következtek be néhány – ismerjük be – alapvető politikai hiba után, amelyek veszélybe sodorták az ország stabilitását. A CÖF szerepet vállalt abban, hogy a külföldről támogatott tüntetési hullám már kifulladóban van. Sajnálatosan a már ismert külföldi felbujtókon túl olyan tényezők is szerepet játszottak a szétzilált ellenzék megsegítésében, amelyeknek erre sem okuk, sem joguk nem volt. Anélkül, hogy konkrét neveket említenék, azt azért rögzítenünk kell, hogy a bécsi egyezmény kimondja és deklaráltan tiltja, hogy külföldi diplomaták belpolitikai küzdelmek részeseivé váljanak és például erőszakba torkolló demonstrációkon demonstratív céllal részt vegyenek.

A Civil Összefogás Fórum számos pozitív visszajelzést kapott, nem vitatható, meghatározó szerepét a közvélemény jelentős része elismeri, és csupán a média egy jól körülhatárolható és motivált része vitatta szervezetünk banki károsultakat támogató tevékenységét. Ezeknél a romboló szándékú cikkeknél nem maradhat el a valódi megrendelők kilétének felfedése. Mert a tartsd oda a másik orcád az nem azt jelenti, hogy veresd magad kékre-zöldre.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik