Belföld

MSZP: egy gombnyomással tovább nyomhatnák a rezsit

sárga csekk (sárga csekk, csekk, rezsi, posta, )
sárga csekk (sárga csekk, csekk, rezsi, posta, )

A szocialista párt szerint felháborító, hogy a kormány több tízmilliárd forintot öl az állami közművállalat létrehozásába, miközben egyetlen gombnyomással csökkenthetné a gáz-, a villany és a távhőszámlákat.

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón azon véleményének adott hangot, hogy az állami közműholding nem hoz semmilyen megtakarítást az embereknek, az abba fektetett milliárdok soha nem fognak megtérülni.

Hozzátette: a céget nem az emberek, hanem “a haverok miatt akarja létrehozni” a kormány, hogy legyen még egy hely, ahol “zsíros állásokat lehet kapnia a rokonoknak, barátoknak”. Szerinte ezt igazolja az is, hogy a vállalat működése – az előzetes hírekkel ellentétben – nem lesz nonprofit.

A szocialista politikus felidézte, az MSZP már benyújtott törvényjavaslata arról szól, hogy az olcsóbb kőolaj és gáz árából származó hatalmas megtakarítást oda kell adni az embereknek.

Kifejtette: a javaslat szerint április 1-jétől a háztartások átlagfogyasztásának mértékéig 20 százalékkal csökkenne a lakossági gázszámla, illetve ugyancsak az átlagfogyasztásig 10 százalékkal mérséklődne a lakossági áramszámla. Mint mondta, a távhődíj szintén 10 százalékkal csökkenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik