Sulok Zoltán Szabolccsal, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnökével készült interjúnk első részében szó volt a franciaországi eseményekről, arról, hogy kiket tart prófétának az iszlám, milyen a megítélése a muszlim embereknek. Beszéltünk arról, hogy miként fordulhat elő, hogy egy önmagát békésnek tartó vallás nevében erőszakos cselekményeket hajtanak végre és, hogy mit tehetnek ez ellen a muszlim és nem muszlim emberek. Az interjú első részét ide kattintva olvashatják el. Most pedig következhet a folytatás:
Milyen különböző ágai vannak az iszlámnak?
Két nagy csoport van, a szunnita ág a muszlimok körülbelül 90 százaléka, míg a síita ág a 10 százalék. A siítáknak van egy állama, ami Irán és van egy másik állam, Szíria, ami ugyan szunnita többségű, de siíta vezetés alatt van. De az a probléma, hogy ott diktatúra működik és a vezetés ráadásul nem is különösebben vallásos, s az emberek felkeltek az elnyomás és az igazságtalanság ellen. Ám ez a történet mostanra már teljesen kifordult önmagából és majdhogynem átláthatatlan az ottani helyzet.
A siíta és a szunnita ág között a különbség lényege dióhéjban annyi, hogy vérszerinti, vagy nem vérszerinti örökléssel lehet a muszlimok közösségét, vagy a muszlimok országát vezetni. Nagyon leegyszerűsítve (mert azért teológiai eltérések is vannak) a siíta ág azt mondja, hogy csak Mohamed próféta vér szerinti leszármazottja lehet az államnak, a muszlimok közösségének vezetője. Ezzel szemben a szunnita ág hivatkozva Mohamed próféta tanítására azt mondja, hogy akit nem visz előre a cselekedete, azt a származása sem fogja előrevinni, tehát bárki lehet a muszlimok közösségének, vagy államának vezetője, két feltétellel: legyen alkalmas és a közösség fogadja el őt.
A szunnita ágban milyen módon választják meg a vezetőt?
Az adott kor, az adott társadalom szokásai szerint, ami lehet közfelkiáltás, vagy elektori rendszer, vagy titkos, vagy nyílt szavazás, hagyják jóvá a vezető személyét, amellett, hogy megfelelő kvalitásokkal rendelkezik a feladat betöltésére. Ez a nagy eltérés a két ág között. Ugyanakkor a siíta ágon belül is vannak a különböző iskolák, illetve a szunnita ágon belül is van a négy nagy vallásjogi iskola, a négy nagy madhab, ami lényegében vallásjogi vélemény különbségek az alkalmazott vallásjogban, vagyis a fiqhben. Ez tehát a Sariát, a kinyilatkoztatott vallásjogot ez nem érinti, a fő dolgok ugyanazok, a részletekben vannak a különbségek. Egy példát talán meg lehet engedni: a Ramadam hónapban az utazó, ha nehéz az utazás alatt betartania a böjtöt, megszakíthatja azt. A különböző iskolák más-más véleményen vannak arról, hogy mikor számít valaki utazónak. Valaki szerint kb. 80 km-es megtett út felett utazónak számít az ember, az alatt nem. Egy másik vélemény szerint, ha már elhagyja a lakhelyéül szolgáló települést, akkor az már utazás, hiszen nem a megszokott környezetében van. Egy harmadik vélemény pedig, hogy az adott kor, az adott társadalom, az adott közösség számára ami utazásnak számít, az az utazás. Valakinek utazás a szomszéd falu, de lehet, hogy valakinek akár egy tízórás repülőút sem utazás, hiszen az még ugyanúgy kibírható böjtöléssel. Ilyen jellegűek az eltérések.
Egymással szemben állnak a siíták és a szunniták?
Most szemben állnak. De a siíta ág sem egységes. Vannak a perzsa ajkú és az arab ajkú siíták, közöttük sincs minden rendben, vannak dominancia harcok, de ugyanígy a szunnita ágon belül is a történelem tele van példákkal, hogy a különböző vallásjogi iskolák követői próbáltak egymás fölé kerekedni. Ha például valahol kineveztek egy hanafita bírót, akkor ő hanafita embereket alkalmazott előszeretettel és kiszorította a másik nagy iskolát. Így például a hanafita iskola nagyon nagy területen terjedt el, mivel az Oszmán-Török Birodalom uralkodói a hanafita iskola követői voltak.
A szunnita siíta kérdésben tehát van teológia különbség és politikai szembenállás is, de ez mindenhol így van a világban is. Nem kell messzire mennünk, hiszen Szaddám Husszeint az USA segítette hatalomra. Ő nem volt vallásos akkoriban – csak az élete vége felé lett az -, ő szunnita volt és elég rendesen rálépett a siíták lábára, az amerikai politika pedig felhasználta őt Irán ellen, az Iszlám-forradalom idején. Amikor Szaddam Husszeint megpróbálták eltávolítani, akkor a délen lévő siíták között felkelést szítottak, majd magukra hagyták őket. Később, amikor az USA bevonult Irakba, akkor felhasználta a siíta lakosságot Irakban és Iránban, emellett felhasználták a kurdokat, a pesmergákat, akik nem vallási, hanem etnikai alapon szerveződnek. Ezek a nemzetiségi és vallási szembenállások gerjesztve lettek és fel lettek használva egymás ellen, aminek következtében jöttek a különböző szektariánus villongásnak hívott események. Idősebb irakiak azt mesélték, hogy régen nem volt téma, hogy ki a siíta és ki a szunnita, de mára téma lett.
Fotó: MTI/Mundy Márton
Olyannyira, hogy az úgynevezett Iszlám Állam is egy szunnita csoport irányítása alatt működik.
Igen ők szunniták, bár nagyon sok kétség van, hogy ők egyáltalán muszlimok-e, mert a sajtóban megjelentek képek arról, hogy miként imádkoznak és ott látható volt, hogy nem egyenes vonalban álltak föl, hanem egy íves alakzatban és ilyet csak Mekkában a Kába körül lehet látni, hiszen ott mindenki a Kába felé fordul. Annak a sornak amúgy egyenesnek kellett volna lennie. Sokan – köztük én is – megfogalmaztam magamban, hogy mintha ezek az emberek a képen nem muszlimok lennének. Szakállasok, felszerelésük van, sokszor az arcuk sem látszik, így nem tudjuk kik ők. Senki nem tudja, hogy pontosan ki al-Bagdadi, honnan jött, hol volt eddig, mit csinált, az biztos, hogy nem a muszlim tudósok által elfogadott tanító. Minden tudós, minden szervezet elítélte al-Bagdadi szervezetének tevékenységét. Sokan úgy gondolják, hogy az Iszlám Állam, mint államforma, vagy a Kalifátus szó lejáratása van folyamatban. A kalifátus egy létező államforma, létre lehetne hozni, de egy legitim hatalomnak kellene átalakulnia azzá, a nép jóváhagyásával. Így ebben formában nem működhet. Nem úgy van, hogy valaki feláll, és azt mondja én vagyok a kalifátus feje, mert akkor holnap feláll egy másik és ő is mondhatja, hogy kalifa vagyok, sőt sokkal jobb kalifa, mint al-Bagdadi és akkor még ezer másik is jöhet a saját milíciájával. Nézzük meg a tevékenységüket, hogy mit és ahogyan tesznek. Ez az iszlám szerint megengedhetetlen, például a retorikájukban a más vallásúak ellen uszítanak, és nagyon sok muszlim embert is megölnek. Sokan úgy látják, hogy ez nagyon jókor jött, mert a világot így rá lehet venni egy újabb háborúra. Megnézték például, hogy körülbelül hány embere lehet ennek a milíciának. Aaz információk szerint a csúcsbecslés 30.000 fő. Aztán a sajtóból, ha összerakja az ember a képet, akkor kiderül, hogy az egyik fejlevágós ember Ausztráliából származó, kényszergyógykezelt, aki 4 évig elmegyógyintézetben élt. Nyilvánvalóan mentális problémákkal küzd és akkor felmerül a kérdés, hogy miként került oda? Hogyan hagyhatta el Ausztráliát? Hogyan és hol kaphatott kiképzést? Másik fontos kérdés, hogy ennek a szervezetnek honnan van a felszerelése? Azért emlékszünk a sajtóban megjelent fotókra, hogy az amerikai megszállás alatt az ellenállók szedett-vedett, papucsos emberek voltak különböző fegyverekkel, ezek pedig szép egyenruhákban, vadiúj sivatagi bakancsokban vannak, vadiúj japán és amerikai autókkal, harci kocsikkal, egyen terepjárókkal közlekednek. Honnan került ez a felszerelés hozzájuk? Ki adta ezt nekik?
Tényleg, ki adhatta?
Nem tudom, de erre az egyik sztenderd válasz az szokott lenni, hogy kitermelik az olajat, és abból pénzelik magukat. Akkor felmerül egy másik kérdés: Ki veszi meg az olajat? Mert akkor ezt valakinek meg kell vennie, és azt nem a környéken veszik meg. Tehát ebben valójában mindenki vastagon benne van és meg is lehetne oldani könnyedén ezt a problémát. Az okokat kellene kezelni. A radikalizálódás okait kellene feltárni és gyógyítani. A fő probléma az volt, hogy egy hatalmi vákuum keletkezett a térségben, szétestek államok, amik alapvetően rosszak, antidemokratikusak, diktatúrák voltak, és ebben az űrben megjelentek emberek és csoportok és olyan tevékenységbe kezdtek, ami mindenkinél kiveri a biztosítékot. A világ médiacsatornái most már mindent nekik tulajdonítanak. Nemrég megjelent egy fotó egy szétvágott női testről, amiről azt állították, hogy a Iszlám Állam szervezet tette, majd később kiderült, hogy az egy mongol pogány emberáldozati szertartáson készült kép volt.
És mi a helyzet az Európából csatlakozókkal?
Azok a fiatalok, akik Európából kimennek – ugye itt már zúgnak a vészharangok, hogy mi lesz, ha majd ezek hazajönnek – velük kapcsolatban azt tudom mondani, hogy odamenni sem lehet észrevétlenül és pláne visszajönni nem. Nemrég olvastam, hogy egy brit fiatal egyetemista kiment harcolni, de látta, hogy az egész értelmetlen és visszament Angliába. De ahogy leszállt Angliában, egyből elfogták és azonnal 12 év börtönre ítélték. Tehát az emberek, akik megtévednek, vagy tévesen fellelkesülnek, egy kényszerpályára állnak, mert visszajönni már nem lehet. Nincs visszaút. Ez olyan, mint az afganisztáni háborúnak a gyártása. Lehet találkozni emberekkel, akik akkoriban, amikor a Szovjetunió bevonult, az arab világban középiskolába jártak és elmesélték, hogy toboroztak embereket, akiket az amerikaiak képeztek ki (Oszama Bin Láden is így kerülhetett oda). Akik nem jöttek haza időben, azok hirtelen a másik oldalon találták magukat és az elismert, a kommunizmus ellen harcoló emberből, terroristák lettek. Itt is ugyanez van, ha valaki odamegy, nem tud hazamenni többé. Nincs rá módja. Nem mondhatja azt, hogy megtévedtem, odamentem és láttam, hogy az egész értelmetlen. Nem. Nem lehet kiszállni. Azért meg kell azt is jegyezni, hogy azért nem tömegekről van szó, ráadásul a hivatalos szervek mindenkiről tudnak, aki ott járt. Ezeket a fiatalokat inkább tanítani kellene az iszlámra, a helyes megértésre és gyakorlatra. Ez lenne az egyik, a másik meg az, hogy el kellene vágni a támogatást, ahogy Iraknál is el tudták vágni az olajat. Ugyanezt az Iszlám Állam szervezettel is meg lehetne csinálni, hiszen ezek sokkal kevesebben vannak. Az nem megoldás, hogy bombázzák az általuk megszállt területeket, mert mi is kapjuk a híreket az arab világból, hogy mindenki kap a bombázásból. Egy harmincezres milíciát nem lehet szőnyegbombázásokkal lényegesen meggyengíteni, bár én nem vagyok szakértő.
Fotó: Europress / Getty Images / Sean Gallup
Ha egy kicsit kijjebb tekintünk, a hírek szerint jelenleg Afrikában is egy szélsőséges iszlám szervezet a Boko Haram tartja rettegésben az embereket. Képben van valamennyire az afrikai történésekkel?
Afrika nagyon nehéz kérdés. Én rendszeresen beszélgetek az itt élő afrikai muszlimokkal. Afrikában jelen van a törzsi rendszer, s ott valójában törzsek harcolnak törzsekkel, ezek nem is feltétlenül vallási vonalon történnek, hanem inkább törzsi vonalon. Akár megnézzük a Ruanda, Burundi történetet, ahol jó egymillió embert, vagy tán még többet is megöltek, mire a nyugati világ feleszmélt, hogy kellene valamit csinálni. Emlékszem akkor épp Belgiumban voltam ösztöndíjasként, és óriási hír volt Belgiumban, hogy bevetették a Belga-hadsereget, de csak azért, hogy a fehéreket kihozzák. Ott is teljes mértékben törzsi alapon ment a mészárlás, ott például mindkét törzs keresztény volt, mind a hutuk, mind pedig a tuszik is. Tehát Afrika egy nagyon nehezen megérthető hely és Nigéria is ilyen, ahol ugyanúgy törzsek vannak, a használt nyelvek száma meghaladja a 200-at, sokan csak angolul tudnak egymással beszélni, például számos ottani muszlim is egymás között. Törzsi területeken például lehet, hogy felveszik az iszlámnak bizonyos külső jegyeit, akár a szertartásokat is, sőt még az is lehet, hogy rendszeresen imádkoznak, mégis fenntartják az ősi jogot a törzsi múltjukból származó vérbosszúra. Tehát megintcsak nem lehet azt mondani, hogy ezek a muszlimok és ezért cselekednek úgy, ahogy. De, hogy továbbmenjek, Afrikában sajnos vannak nagyon komoly, önmagukat kereszténynek nevező milíciák is, akik ugyancsak népirtást és fogolyejtéseket visznek véghez, csak ezek a hírek nem szoktak megjelenni a mainstream médiában. Afrikában jönnek-mennek a törzsek, hiszen a törzsi területek határai nem esnek egybe az országhatárokkal, sok embernek nincsen igazolványa sem és sorolhatnám még. A lényeg, hogy itt is fel kellene tárni, hogy mi ennek az egésznek a valódi oka. Valószínűleg itt is hatalomból kiszorult emberek küzdenek a hatalomért. Ott is kérdés, hogy honnan szerzik a fegyvert? Ki támogatja, pénzeli őket? Mit akarnak? Mert biztos, hogy nem csak azért ölnek, mert olyan jó ölni. Nem hiszen, hogy valaki csak azért tenne ilyet, mert az neki jó. Valami mindig van a háttérben, van valamilyen indíték. Nigériában is az északi rész autonómiát szeretne, nagyon sok helyen Sariát vezettek be, a déliek pedig ezt nem szeretnék, az ország vezetése inkább keresztény, miközben a lakosság fele-fele arányban muszlim és keresztény. Tehát úgy, ahogy Európában anno sikerült rendezni mondjuk a francia-német kérdést, úgy ezeken a helyeken is fel kell tárni és meg kell oldani a dolgokat.
Afrikán és az arab világon kívül mi a helyzet?
Nézzük meg mondjuk Indiát, ahol Mumbaiban egy nagy lövöldözés következtében meghaltak kétszázan, felháborodott sok-sok ember, de amikor Gujaratban a hindu szélsőségesek több ezer muszlimot mészároltak le, akkor ez valahogy nem kapott hasonló publicitást. Ez azért baj, mert akkor az emberek nem tudják összekötni a dolgokat. Mert lehet, hogy valakinek kiirtották a családját, és azt mondja, hogy ő bizony bosszút fog állni, mindenféle vallási töltet nélkül. Egyszerűen nem minden ember tudja elviselni és elfogadni azt, hogy lemészárolták a családját, kisemmizték, megerőszakolták a feleségét, aztán élve elégették, mert ott bizony ilyen szörnyű dolgok is történtek. Az ilyen eseteknél, lehet, hogy muszlimok az elkövetők és még az is lehet, hogy hivatkoznak is az iszlámra, de a módszer az nem az iszlámé. Az iszlám hitből ezeket a cselekedeteket nem lehet megindokolni semmivel. Ezért mondom azt, hogy itt mindig valami háttér ok van.
Fotó: Thinkstock
Vagy elég csak Koszovót, Boszniát, a Balkánt vennünk. Ott a jugoszláv utódállamokban vannak muszlimok és nem muszlimok is, és nekem az volt a tapasztalatom, hogy például a szerb muszlimok közelebb érzik magukat a szerb nem muszlimokhoz, mint bosnyák muszlimokhoz, de ugyanez igaz lehet a montenegrói muszlimokra is. Tehát nem fekete és fehér a világ. Nagyon-nagyon sokfélék a muszlimok is. Nagyon sokféle érzés, nagyon sokféle indulat, sérelem, sokféle érdek van, ezért kellene mindig a dolognak a mélyére ásni, és nem pedig felhasználni őket.
A párizsi merénylettel kapcsolatban például azt nem nagyon hangsúlyozták, hogy a rendőrök között volt muszlim. A Maliból származó muszlim fiatalember a kóserboltban pedig sok ember életét mentette meg. Ez is érdekes, hogy ott egy kóserboltban egy muszlim dolgozik, ami más országokban elképzelhetetlen lenne, de Franciaországban lehetséges és ez az ember életeket mentett meg, a sajátját is kockára téve. Ráadásul egy másik muszlimmal szemben tette mindezt. Nem mondta, hogy “ó én veled vagyok, hát milyen jó, hogy ezt teszed.” Nem, hanem azt tette, amit tennie kellett, és amihez volt bátorsága is.
Még annyit hozzáfűznék, hogy amikor Belgium éltem, magam is találkoztam azzal, hogy néhány belga ember, finoman fogalmazva is bizony a mai napig nem kedveli a németeket. Ezek etnikai, történelmi okok, s ezeknek az előítélet és a sztereotípiák adják meg az erejét. Feltárni kell az okokat és tanítani az embereket.
Akkor egy kis tanítást kérnék. A sajtóban általában a „iszlamista elkövető” mellett a „dzsihadista” a leggyakrabban használt kifejezés. De valóban jól használják ezt a szót? Mi a dzsihád igazi jelentése?
Ez a vallásjog területén használt szó. A háborúra, az ölésre, az összecsapásra nagyon sok szó van az arab nyelvben ilyenek például a harb, a ghazva, a katl. A dzsihád szó, jelentése: törekedni az Isten útján, tehát erőfeszítéseket tenni az Isten elégedettségének az elnyerése érdekében. A szó, amúgy a dDzsehede szógyökből ered. A dzsihád egy szerves alkotóeleme az iszlámnak, hiszen enélkül nem lehet muszlimként élni. Mert például az, hogy az ember naponta ötször imádkozik, bizonyos erőfeszítést igényel. Néha könnyű, néha nem. Böjtölni például, erőfeszítés nélkül nem lehet. Jó cselekedetet tenni egy bizonyos ponton túl erőfeszítés nélkül nem lehet. Amikor minden jó, sok a pénz, az ember kipihent, akkor minden rendben, de amikor kevés a pénz, fáradt az ember, akkor már nem olyan egyszerű, tehát mindenképp szükség van a dzsihádra, az Isten útján való törekvésre.
Lehet a dzsihád harc is?
A dzsihád végső esetben lehet védekező harc is. Az iszlám megengedi az önvédelmet, de mindig arányos mértékben. Tehát ha megtámadnak, jogom van megvédeni magam. Ha a támadás szóban történik, akkor vallásjogilag én az Isten elégedettségét keresve tehetek erőfeszítéseket a védelem érdekében és akkor ez egy védekező dzsihád. De ha szóval történt a támadás, szóval kell rá válaszolni. Ha írásban történt, akkor írásban. Ha puszta kézzel, akkor puszta kézzel lehet rá válaszolni, és ha fegyverrel támadnak, akkor fegyverrel lehet rá válaszolni. Ebből következik, hogy a dzsihád nem jelenti azt, hogy megtámadunk másokat, akik nem támadtak meg minket és nem oly módon, ami más lenne a minket ért támadásnál. Ha szóval támadtak meg, akkor nem lehet ellene fegyverrel harcolni. A dzsihád a legvégső esetben fegyveres védekező harc lehet, de támadó harc semmilyen szín alatt nem.
Tegyük fel, hogy egy ország megtámad egy másikat. Akkor, ott, abban pillanatban a megtámadott megvédheti magát?
Igen.
És mi a helyzet tíz év múlva, ha akkor nem tudta magát megvédeni?
Meg kell nézni, hogy mi a kimenetele a történetnek. Mert ha mondjuk megtámadták az országot, kisemmizték, megcsonkították, megfosztották a jogaitól és az ország ezt valahogyan szeretné kompenzálni, akkor ez akár lehetséges is, hiszen az iszlámban egy alapelv a helyreállítás. Tehát a jogok megadása mellett a helyreállítás is nagyon fontos. Tehát ha például ellopják a táskámat, akkor én ezt tíz év múlva is visszaszerezhetem, mivel nem vagyok köteles odaadni a tulajdonom. Ez a jog nem évül el. A tolvaj táskáját azonban nem lophatom el, csak az enyémet szerezhetem vissza. Ugyanattól az embertől, ugyanazt a táskát visszavehetem, ezt a vallásjog meg is engedi, hogyha az valóban az én táskám és semmilyen más módon nem tudom visszaszerezni; és minderre az Isten a tanú. Minden tettnek van következménye, s itt lényegében a túlvilági életről, Paradicsomról és Pokolról van szó, tehát nem lehet igazságtalanságot elkövetni, de helyreállítani azt lehet és így például más embernek is lehet segíteni. Tehát ha egy ország igazságtalanul megtámad egy másik országot, akkor lehet segítséget nyújtani, mint ahogy az a nemzetközi jogban is történik. Mindig meg kell nézni a körülményeket. Nem annyira egyszerű eset ez, például az országok esetében ezt bárki nem jelentheti ki. Vallásjogilag megalapozottnak kell lennie és valamilyen legitim hatalomnak ezt felügyelnie kell. Különben abból káosz lesz. Az iszlámban a jogszerűség, a törvényesség betartása az alapvető dolog. Nem lehet önjelölt módon fegyveres dzsihádot csinálni s megtorolni az Irakban, vagy Afganisztánban megölt embereket, teljesen más embereken állva bosszút. De még azokkal sem lehet így bánni, akik ténylegesen megölték valakinek a családját.
Azokat meglehet ölni, akik megölték valakinek a családját?
Ha háború van, akkor az emberek ölik egymást. De ha nincs háború, és itt Magyarországon valaki kiírtja a másik családját, akkor nem lehet megölni az elkövetőt, mert itt törvények vannak, itt jog van, itt béke van és működik az igazságszolgáltatás. Ha a sértett semmilyen módon nem kap erre jogorvoslatot, itt, ahol működő törvényi rendszer van, nem tud mit csinálni. Önbíráskodásra ugyanis nincs lehetőség. Az önbíráskodást az iszlám is tiltja. A Sariában előírt büntetéseket sem lehet végrehajtani, csak azért mert benne vannak a Sariában. Ott is szükség van bizonyításra, tárgyalásra, és az ítéletet is csak a törvényes keretek között lehet végrehajtani… Ennek van jogi kerete,. s ez egy olyan állam, ami az iszlám alapján működik. Ilyen ma nincs a világban. Vannak iszlám jogszabályok a különböző muszlim országok jogrendjében több-kevesebb arányban. De általában e jogrendeknek ma három összetevője van: a szekuláris jogszabályok (amik a világ sok részén nagyon hasonlóak), vannak a gyarmati időkből örökölt jogszabályok (a muszlim világ nagyon sokáig különböző nagyhatalmak gyarmatai voltak), valamint vannak iszlám elemek. Az egyes országok esetében ezek a különböző arányú keveréke aztán létrehoz egy sajátos jogi környezetet. De egyikre sem lehet azt mondani, hogy 100 százalékban iszlám alapokon állna. Ezért fegyveres dzsihádot sem lehet kijelenteni.
Egyénileg lehet, ha mondjuk valakinek betörnek a lakásába és a sértett harcol a betörővel, akkor ez lehet dzsihád, hogyha sértett az Istenért teszi, az Isten adta kereteken belül, de akkor csak a támadó ellen, aki éppen ott van és éppen támad, nincs ott rendőr, aki átvenné védelmét. Akkor és ott a sértett védelmet gyakorolhat, de nem törhet be a támadó lakásába, vagy mások lakásába. Tehát ezt nagyon pontosan tudni kell, hogy mit is jelent ez a fogalom és ezzel óvatosan kell bánni. A dzsihád esetében nem az a kritérium, hogy az ember mit mond. Ennek ugyanis jól körülhatárolt vallásjogi kritériumai vannak. És ha valaki ezzel visszél, akkor a pokolba fog kerülni, mivel igazságtalanságot követ el. Nem fog minden muszlim a paradicsomba kerülni. Vannak bűnös muszlimok, vannak, akik rosszul cselekednek. Ezért van elszámolás Isten előtt. Minden sérelem rendezésre kerül, és a Pokolba is fognak menni emberek a muszlimok közül is.
Rendben. A nyugati világban mégis az elterjedt sztereotípia hogy a dzsihád az a szent háború, ami ráadásul még a nyugati világ elpusztításával is járhat.
De az iszlám miért pusztítaná el a nyugati világot? Bush azt mondta, hogy azért gyűlölik őket, mert szabadok. Ha valaki el akarná pusztítani a nyugatot, akkor miért menekülnének el a diktatúrákból és a káoszból nyugatra? Azért mert, itt nyugaton most szabadon lehet élni. Itt az ember megmondhatja a véleményét bármelyik vezetőről és nem kerül életveszélybe, semmi baja nem lesz. A világ más részén azért vannak olyan országok, ahol egy kritika után már el is viszik az illetőt. Ilyen itt azért nem történik. Itt vallásszabadság van, lehet imádkozni. Vannak problémák, de ennek ellenére sokkal jobb a helyzet, mint a világ más részein. Tehát Bush állítása rémületkeltés. Az, hogy azért gyűlölné bárki a nyugatot, mert szabad, egyszerűen nem igaz.
Fotó: Europress / Getty Images / Dan Kitwood
Visszatérve a dzsihádra. Ez lehet egy külső és egy belső út is?
Igen, a dzsihád lehet egy belső út is. Amikor az ember átadja a helyet egy idős embernek, miközben ő is fáradt, vagy épp beteg, vagy törött a lába és ezt az Istenért teszi. De itt nagyon fontos, hogy az Istenért kell tenni, az Isten elégedettségét, az Isten jutalmát keresve. Ilyenkor az embert nem érdekli,, hogy azt megköszönték-e, vagy sem, esetleg kifejezetten hálátlanok voltak vele szemben, mert ezt az Istenért tette és a jutalmat Istentől várja. Ekkor ez lehet belső dzsihád, de a külsőnél is nagyon fontos, hogy az Istenért kell tenni és az Isten törvényeit betartva kell tenni. Egy háborúban is a Próféta, illetve a kalifák megtiltották a fák kivágását, az állatok leölését, a nem harcolók, a gyerekek, az öregek meggyilkolását, vagy az olyanok megölését, akik a saját vallásuknak szentelték az életüket. Egy háborúban is csak a harcolókkal szemben lehet harcolni, a vallás törvényeit ott is be kell tartani, meg kell adni az emberi jogokat, tehát nem lehet lemenni egy szint alá. Például ha kínoztak muszlimokat, a muszlimok akkor sem kínozhatnak, mert ezt az iszlámban nem szabad. Ha ők csonkítanak, a muszlimok akkor sem csonkíthatnak, mert az iszlám nem engedi meg a csonkítást. Ezeket a vallási szabályokat, akkor is be kell tartani. Ezért mondjuk, amit az Iszlám Állam szervezettől, a Daástól láthatunk, olyat az iszlám egy háborúban sem enged meg. Függetlenül attól, hogy a másik fél mit követ el. Így nem lehet harcolni, hadat viselni, kínozni embereket, foglyokat kivégezni, mert ezt az iszlám nem engedi meg, még a háborúban sem.
Csak akkor lehet legitim a dzsihád, ha az Istenért történik és betartja a vallás szabályait, ami nem azt jelenti, hogy valakinek nagy a szakálla és imádkozik, hanem azt, hogy a viselkedésében, erkölcsében is betartja az iszlámot. Az iszlám azért kezeli ezt a kérdéskört, mert az emberek háborúztak és háborúznak. Ez történelmi tény. Ha azt mondanánk, hogy az emberek nem háborúznak, akkor az hazugság lenne, hiszen rengeteg helyen háború zajlik most is. Az iszlám erre is ad egy útmutatást, hogy ha háborúzni kell, akkor ezt hogyan kell csinálni. Mit lehet, és mit nem lehet. Az iszlám azt is mondja, ha a másik fél hajlik a békekötésre, akkor kössünk igazságos békét. Igazságos és méltányos békét, tehát nem úgy, mint pl. az első világháború után, hogy szétdarabolnak országokat és Magyarország hetven százalékát lecsatolják. Erre mondta, ha jól emlékszem, Foch marsall, hogy ez nem béke, hanem fegyverszünet húsz évre. A másik fél emberi mivoltát mindig tiszteletben kell tartani, hiszen ő is Ádám fia, Isten teremtménye. Az iszlám szerint egy emberpártól származunk mindannyian, függetlenül attól, hogy más vallást, vagy ideológiát követünk, vagy akár attól, hogy valaki nem is hisz Istenben. Az iszlám szerint akkor is Isten teremtménye, Ádám fia. Tehát mindannyian egy család tagjai vagyunk, a másik ember a rokonom, hiszen így mindnyájan rokonságban vagyunk egymással.
