Belföld

Simicskának százmilliókba fájhat Orbán terve

Nagyot bukna a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó média, ha egyik napról a másikra kivonná az állam a lapokból, rádiókból, tévéből a hirdetéseit.

Orbán Viktor miniszterelnök a hónap közepén közölte a jobboldali sajtóorgánumok vezetőivel, hogy a jövőben ne számítsanak állami hirdetésekre. Ezzel kapcsolatosan írja a hvg.hu: az Orbán és Simicska között már korábban kirobbant háború egyik kirobbantó oka a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal létrehozása volt, így a mostani kormányfői bejelentés is főleg a milliárdos vállalkozó médiacégeit érintheti. Ebbe a hivatalba vonták össze az állami intézmények és cégek reklámköltéseit, a nyáron pedig több újság is arról írt, hogy az ötlet a miniszterelnök kommunikációs tanácsadójától, Habony Árpádtól származott. Neki már az előző években is feszült volt a viszonya a gazdasági hátország fejével, Simicska Lajossal.

A miniszterelnök bejelentésének leginkább a nyomtatott sajtó van kiszolgáltatva. Ám a Simicska érdekeltségébe tartozó sajtóorgánumok – aholva például rádiók is tartoznak – esetében százmilliós lehet a kiesés, bár a hírportál forrásai szerint nem tartják valószínűnek, hogy teljes mértékben elesnének az állami támogatásoktól.

Abban az esetben, ha Orbán – bejelentésének megfeleően – a jövőben a közmédiára és nem a Simicska érdekeltségébe tartozó médiára akar támaszkodni, azzal kell kalkulálnia, hogy a nyomtatott sajtótermékeknek nem túl jók a mutatói. Számolni kell azzal is, hogy a lapok példányszámának esése régóta tendencia. “Kérdés, hogy az állami hirdetések megvonása felgyorsítja-e a jobboldali lapoknál azt a tendenciát, amely egyébként is évek óta tart máshol is: a példányszámesést. Ha ez valóban bekövetkezik, akkor pont a legfőbb cél kerülhet veszélybe, a leghűségesebb bázis elérése csökkenhet, amit – legalábbis az adatok szerint – más lapokkal egyelőre nem tudnak ellensúlyozni” – írja a hírportál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik