Belföld

LMP: a régi pártok együtt lopnak, majd egymásra mutogatnak

Az LMP szerint a Budapest Szíve programot övező botrány, a vita, sárdobálás és felelősséghárítás pontosan mutatja, mi volt a baj Budapest és a kerületek vezetésével az elmúlt huszonöt évben.

Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője az MTI-hez péntek este eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a régi pártok a kulisszák mögött együtt lopnak, utána pedig egymásra mutogatnak. Eközben épp csak arról feledkeznek meg, ami a dolguk lenne: a fővárosi emberek mindennapjainak megkönnyítéséről.

“A belvárosi mutyi” nyomán milliárdos nagyságrendű uniós bírság fenyeget, amit a fővárosi adófizetők állhatnak. Ebből van napról napra egyre több budapestinek elege – hangsúlyozta a politikus.

Ahogyan korábban megírtuk: a magyar ügyészséghez és az Európai Bizottsághoz fordult az EU csalás elleni hivatala egy 15 milliárdos fővárosi fejlesztésnél, a Budapest Szíve nevű projektnél talált problémák miatt. Az OLAF tavaly év végén zárta le a nyomozást, közbeszerzések miatt vizsgálódtak, bejelentés alapján

Ajánlott videó

Olvasói sztorik