Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke korábban többször nyíltan bírálta a tárcát, mert olyan törvényjavaslatot nyomott át, amely rövid idő alatt több száz alkohol-nagykereskedő csődjét okozza, ezzel együtt a teljes szektort néhány, főként kormányközeli vállalkozás kezébe adja – írja a Népszabadság.
Gulyás olyan kompromisszumos javaslattal állt elő, amely szerint emelkedne ugyan a kereskedőket sújtó jövedéki letét összege, de a forgalom alapján sávosan, így a kisebb vállakozásokat kevésbé terhelte volna meg. Lázárék végül nemcsak saját javaslatukat, hanem Gulyásét is sutba dobták, sőt – vélhetően népszerűségjavítás maitt – olyan módosítóval álltak elő, hogy a korábbi állapothoz képest is csökkentenének a kereskedők terhein. Gulyást név szerint támadták a Lázár János és L. Simon László által jegyzett törvénymódosítóban, azt írják, hogy a politikus által javasolt adótételek plusz bürokratikus terhet jelentettek volna a cégeknek.