Belföld

“Nem találok szavakat” – totális káosz a vasúton

Bizonytalanság, információhiány és felháborodott utasok - ez jellemezte a vasúti közlekedést kedden. Tudósítónk kalandjai a MÁV-val.

A Nyugatiban eleinte csak annyit tudtak az utazni vágyók, hogy bizonytalan ideig nem járnak a vonatok, így jegyet sem kaptak. Később kiderült, hogy a vonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek – és talán onnan is indulnak tovább. Talán, mert biztosat senki nem tudott. A későbbi vonatra szóló helyjegyet mosolyogva nem váltotta vissza a pénztáros, mondván: „el fogja érni, mert nem járnak a vonatok.”

Irány tehát Kőbánya-Kispest. Addigra már kisebb baráti társaságok is alakultak, egymást segítve. Tudósítónk így ismerkedett meg egy kiskunhalasra igyekvő nagymamával, akinek a Keletiben azt tanácsolták, menjen át a Nyugatiba. Négyezer forint volt a taxi – nem akarta lekésni a vonatot.

Kőbányán a pénztárban nagyon kedvesek voltak a szolgálatot teljesítők, de mosolyogva sem tudtak mondani semmit, csak annyit, hogy mindenki várjon türelmesen, nézze a kijelzőt.


Fotó: Kummer János

Aztán egyszer csak bemondták, hogy a 4. vágányról Nyíregyháza felé máris indul egy IC. A bizonytalanságban – mert azt ez egészen jó hírnek számított, még azon sem akadt fenn senki, hogy 13:42-kor mondták be, hogy a vonat 13:37-kor indul. Futott mindenki, hogy elérje. Voltak, akik jegy nélkül szálltak fel, abban a reményben, hogy a vonaton is megválthatják a jegyüket, hisz rendkívüli helyzet van. Aztán persze fél óráig állt a vonat, de leszállni senki nem mert, mert nem tudhatta, mikor indul.

Ott érte őket a döbbenet, amikor a jegyvizsgáló a jegy ára mellé 2600 forint pótdíjat kért. Hiába próbálták meggyőzni az utasok, főnökeire és az üzleti szabályzatra hivatkozva kijelentette: a vonat óránként jár. Aki nem akar pótdíjat fizetni, Cegléden leszáll, és megvárja a következőt. Egy fiatalember le is szállt Cegléden, nem kis gúnnyal a hangjában megjegyezte: ez Magyarország, és ez a Magyar Államvasutak.

Özvegy Hamza Józsefné rokkantnyugdíjas viszont mielőbb haza szeretett volna jutni, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy ebben a bizonytalan helyzetben majd pont egy óra múlva jön egy másik vonat: „Szavakat nem találok! Fel vagyok háborodva. Elmondtam, hogy nem akarok bliccelni, mutattam a jegyet, amivel Nyíregyházáról Pestre jöttem reggel. A kalauz emelt hangon beszélt velem. Valamikor egészségügyi dolgozó voltam. Beteg, pszichés beteg ember vagyok, egész egyszerűen azt sem tudtam, mit mondjak. Én ilyenkor leblokkolok. Életemben először büntettek meg. Nem hagynám annyiban, de hová fordulhatok? Úgyis megvédik magukat.”

A szintén Nyíregyházára utazó Sz. Jánosné szerint semmit nem tudtak, még arrogánsak is voltak a pénztárban Kőbányán.

Kiürítették az állatkertet – ezért a káosz

Tekintettel arra, hogy a vonatok nem mehetnek be a Nyugati pályaudvarra és nem is indulhatnak onnan, a becsatlakozó vasútvonalak menetrendjében ideiglenes korlátozások vannak. Cegléd felől csak Kőbánya-Kispestig közlekedik valamennyi vonat és onnan is indul vissza. Szob–Vác, illetve Vác–Veresegyház felől Rákospalota-Újpestig közlekednek a vonatok és onnan indulnak vissza – írta honlapján a MÁV.

A vonatok közlekedése a MÁV-START internetes honlapján található Vonatinfón nyomon követhető. A vasúttársaság elnézést kér utasaitól a kényelmetlenségekért és a késésekért! – tették hozzá.

Kerestük a MÁV-ot, számíthatnak-e bármilyen kártérítésre a bosszús utasok, válaszukat, amint megérkezik, közöljük. 

UPDATE: vis maior eset

“Január 20-án, kedden 12:30 óra és 14:45 óra között Budapest Nyugati pályaudvarról nem indultak és oda nem érkeztek vonatok egy vasúttól független ok, hatósági intézkedés miatt. Ez olyan esemény volt, amelynek oka és elhárítása a MÁV-tól nem függött, vagyis vis maior eset” – írta közleményében a MÁV.

Hangsúlyozzák, eleget tettek tájékoztatási kötelezettségüknek: “Az utasokat a Nyugati pályaudvaron hangosbemondó tájékoztatta a korlátozásról, amely szerint a vonatok Rákospalota-Újpestről, illetve Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. Az érintett vonatokon a jegyvizsgálók ugyancsak tájékoztatták az utasokat a nem várt eseményről, az állomási és ügyfélszolgálati információs szervezetek is tudomással bírtak az esemény miatti menetrendi változásokról.”

A menetjegyek, illetve visszatérítések kapcsán megjegyzik: amennyiben az utas érvényes menetjeggyel rendelkezik, elszállítására a MÁV-START mindenképpen köteles, a szállítás során bekövetkező késés esetén pedig – feláras vonatoknál – átalány-kártérítés kifizetése is kérhető. Amennyiben az utas menetjegye érvényes ugyan, de másik – például a forgalmi akadály miatt nem közlekedő – IC-vonatra érvényes pót- és helyjegye van, az alkalmas vonattal történő utazás szintén megoldott, az utasnak ilyenkor fizetési kötelezettsége nem merül fel. Kiemelik: ez a tegnapihoz hasonló rendkívüli helyzetekben van csak így, egyébként az adott vonathoz kötött menetjegyek más vonaton nem használhatók fel.

Aki pedig úgy érzi, méltánytalanság érte, keresse fel ügyfélszolgálatukat, csatolja eredeti menetjegyét valamint írja le részletesen sérelmét. “Amennyiben utasunkkal szemben olyan pótdíjat állapítottak meg, amely forgalmi akadály miatt nem jogos, akkor az Ügyfélszolgálat eltörli azt. Az ügyfélszolgálat elérhetőségét a MÁV-START honlapján mindenki számára elérhetővé tette a vasúttársaság.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik